Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szökik a fagyottcsirke

A Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás munkatársai szerdán lefoglaltak kilenc tonna fagyasztott baromfit - tájékoztatta Hajós Ádám budapesti főállatorvos az MTI-t.


Dátum: 2006-08-30 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:44.469538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lefoglalásra azért került sor, mert a fagyasztott baromfi nem rendelkezett sem szállítólevéllel, sem állatorvosi igazolással. Emellett az a kamion, amelyben az árut szállították, egy Pest megyei hűtőházból "szabályosan megszökött az ellenőrzés elől" - közölte Hajós Ádám.

A szakemberek két kamiont szerettek volna ellenőrizni a hűtőházban, ám mindkét kamion eltávozott az ellenőrzés színhelyéről. Az egyik kamiont Budapesten állították meg a rendőrök. A sofőrnél nem volt sem szállítólevél, sem állatorvosi igazolás, ezért a járművet bekísérték Budapesten a Lehel úton lévő Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző állomás telephelyére.

Itt az állomás munkatársai ellenőrizték a szállítmányt, és megállapították, hogy kilenc tonnányi fagyasztott baromfit szállított. Az áru egy része lejárt szavatosságú volt, míg másik részének még érvényes volt szavatossága.

Az említett Pest megyei hűtőház - amelyet nem kívánt megnevezni a főállatorvos - megbízottja időközben a hiányzó papírokat pótolta ugyan, de azokat a főállatorvos szerint nem lehet figyelembe venni.

Az igazolást kiállító hatósági állatorvos a kamionban lévő árut II. osztályú veszélyes hulladéknak minősítette, amit azonnal meg kell semmisíteni. A főállatorvos szerint azonban annak a budapesti cégnek, ahová ezt szállítani kívánták, nincs engedélye ilyen hulladék feldolgozására. Ezért a kamionban található árut az állategészségügyi ellenőrök lefoglalták. Ezt követően értesítették az állatifehérje-feldolgozó vállalatot, az ATEV-et, amely elszállítja az árut, és engedéllyel meg fogja semmisíteni.

Az eljárásról a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás csütörtökön értesíti a Pest megyei szervezetet. A másik "szökésben lévő" amiont még keresi a rendőrség. A két kamionon a főállatorvos becslése szerint összesen mintegy húsz tonna élelmiszer lehetett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek