Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egész országban leállhat a sürgősségi betegellátás

Nem vállalnak többlettúlórákat október 1-jétől a traumatológusok - fogadott el egyhangú határozatot a Magyar Traumatológus Társaság (MTT) szerdai rendkívüli közgyűlésén Budapesten; ha az egészségügyi kormányzat nem emeli meg a traumatológusok bérét, a határozat értelmében leállhat a sürgősségi baleseti betegellátás az egész országban.


Dátum: 2006-08-30 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:45.632504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orvosok a méltatlanul alacsony, 600-800 forintos órabérük helyett 2.500-3.000 forintos órabért szeretnének kapni - mondta az estébe nyúló, a tagság több mint felének, 236 résztvevőnek a jelenlétében zajló közgyűlés után az MTT elnöke az MTI-nek.

Simonka János Aurél hozzátette: levelet írnak az Egészségügyi Minisztériumnak, a parlament egészségügyi bizottságának és a kórházak igazgatóinak is, és ha október 1-jéig nem kapják meg a 350 százalékos béremelést, akkor a jövőben - a törvény adta lehetőséget kihasználva - nem vállalnak többlettúlórákat.

Ez a sürgősségi baleseti betegellátás leállását jelenthetné - tette hozzá.

"A mai nap legnagyobb üzenete az volt, hogy a magyar traumatológusok bizonyították, hogy egységesek és összetartanak" - fogalmazott a szegedi orvosprofesszor. Simonka János Aurél hozzátette: a zárt ülésen hozott határozatban a túlórák kérdése különösen hangsúlyosan szerepelt.

A hatályos törvény szerint egy baleseti sebésznek 40 órás munkahete mellett nyolc túlórát is kell vállalnia, és további 12 óra "vállalható" még. Az MTT elnöke a távirati irodának azt mondta, hogy sokan évente 1.000-1.200 túlórát is vállalnak, ami többszöröse a törvényi kötelezettségnek.

Októbertől viszont egységesen lemondanak a heti 12 "vállalható túróráról", így komoly fennakadások alakulhatnak ki a sürgősségi baleseti betegellátásban - jelentette ki.

"Mi csak a törvényt fogjuk betartani" - fogalmazott a professzor. A helyzet azért még nem reménytelen, mert "a kormány foglalkozik a kérdéssel (...), eddig jó szándékot tapasztaltunk" - jegyezte meg.

"Szakmai ellenállást szervezünk, mert minket jelenleg törvénytelenül köteleznek túlórára, ami tarthatatlan" - mondta a közgyűlés után az MTI-nek Szabó Zsolt, a miskolci megyei kórház főorvosa, aki szerint a traumatológusoknak csak az egységes fellépés hozhat sikert. "A sztrájk ki van zárva, nem érünk el vele semmit, Miskolcon mi már próbáltuk, kevés sikerrel" - tette hozzá Szabó Zsolt.

A zárt ülésen - amelyen több mint egy órán keresztül az MTI tudósítója is jelen volt - Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is felszólalt. Rövid hozzászólásában hangsúlyozta: "minden lehetséges fórumon kiállnak a traumatológus társaság igazáért", a színlelt szerződések kérdésében vagy egyéb jogi kérdésekben pedig jogorvoslatot nyújtanak a tagoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek