Felmászott egy férfi a Szabadság hídra
Este hat óra szünetel a forgalom a Szabadság hídon, mert egy férfi felmászott a pesti hídfőre szerda este Budapesten - mondta el az MTI-nek Szabó Zoltán őrnagy a Fővárosi Tűzoltóság bevetés-irányítási osztályvezetője.
Dátum: 2006-08-30 20:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:46.773537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őrnagy hozzátette: a férfi a tűzoltók kérésére sem mászott le, azt követelte, hogy családját vigyék a helyszínre.
A teljesen lezárt hídhoz nyolc tűzoltóautó és egy tűzoltóhajó érkezett, összesen több mint harminc egyenruhás van a helyszínen, készenlétben áll öt búvár is.
Szabó Zoltán hozzátette, hogy egy-egy ilyen bevetés több százezer forintba kerül.
Bálint Gabriella a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI azon kérdésére, hogy hány rendőr biztosítja a helyszínt elmondta: "kellő létszámú" egyenruhást vezényeltek a hídhoz.
MTI - fidesz.hu