Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovák elnök helyteleníti az országát érő "túlzott bírálatokat"

Aggodalmát hangoztatta Ivan Gasparovic szlovák elnök szerdán a nemzeti türelmetlenség szaporodó szlovákiai megnyilvánulásai miatt, ugyanakkor helytelenítette, hogy országát ezzel kapcsolatban "túlzott bírálatok" érjék.


Dátum: 2006-08-31 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:47.906501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gasparovic a szeptember elsejére eső Alkotmány Napja alkalmából Pozsonyban nyilvánosságra hozott közleményében hangsúlyozta, hogy Szlovákiát nem szabad túlzottan bírálni az említett jelenségek miatt.

Megjegyezte: államfőként mindig is hangsúlyozza, külföldi kollégáihoz - "köztük természetesen a magyar elnökhöz" - hasonlóan, hogy Szlovákia ragaszkodik a demokratikus elvekhez, a jogállamisághoz, valamint azon kötelezettségeihez, amelyek a nemzetközi szervezetekben való tagságából fakadnak.

Gasparovic mindazonáltal "természetellenesnek" tekintené, ha Szlovákiát e szövetségesi viszonyok keretében túlzott bírálatok érnék, vagy túlzó reagálások látnának napvilágot azon szlovákiai események miatt, amelyeket az államfő szerint a szlovákoknak maguknak kell megoldaniuk.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek