Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Janukovics megszegte ígéretét: hivatalos nyelv lesz az orosz?

Sajtóértesülések szerint a Viktor Janukovics vezette ukrán kormány második hivatalos nyelvvé kívánja tenni az oroszt a volt szovjetköztársaságban, ami ellentmond a kormányfő és Viktor Juscsenko elnök által aláírt megállapodásnak.


Dátum: 2006-08-31 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:49.363200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2006-2011-es időszakra vonatkozó, kidolgozás alatt lévő ormányprogram-tervezet előírja az "orosz mint második nemzeti nyelv elismerését" - áll a kormány közleményében, amelyet szerdán ismertetett az Interfax-Ukraina hírügynökség.

A kormányfő kinevezése előtt az elnök és Janukovics által aláírt emlékeztető rögzíti Juscsenko Nyugat-barát politikájának folytatását, valamint - az alkotmánnyal összhangban - az ukrán mint egyetlen hivatalos nyelv státuszának a megőrzését.

Augusztus elejei kinevezése után Janukovics korábbi választási ígéreteitől eltérő kijelentéseket tett, így többek között úgy ítélte meg, hogy lehetetlen az orosz nyelv hivatalossá tétele az ezzel kapcsolatos alkotmánymódosításhoz szükséges parlamenti többség nélkül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek