Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgéprobbantások Bejrútban

Keddre virradóan pokolgép robbant Libanonban három amerikai gyorsétteremnél, áldozatok nincsenek. A robbanások szinte egy időben történtek helyi idő szerint hajnali négy óra után a Bejrúttól 25 kilométerre északra lévő tengerparti Dzsunije közelében a Winners és a Pizza Hut éttermeknél, valamint az észak-libanoni Tripoli városban szintén egy Pizza Hut gyorsétteremnél - közölte a libanoni rendőrség.


Dátum: 2002-11-12 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:55.071932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AP szerint a kisebb erejű robbanószerkezetek csak anyagi károkat okoztak az éttermekben és a szomszédos üzletekben. A három éttermet bezárták, és folyik a rendőrségi vizsgálat. A robbantások elkövetőiről és az indítékokról egyelőre nem közöltek semmit. Az év során már korábban is értek kisebb támadások amerikai hálózathoz tartozó éttermeket. Szeptemberben egy McDonald,s étteremnél egy ott parkoló autó alatt robbant pokolgép, májusban pedig Tripoliban a Kentucky Fried Chicken hálózat egyik étterménél robbant egy szerkezet, ahol egy ember megsérült.

A Reuters hírügynökség a robbantások kapcsán megjegyzi, hogy Libanonban fokozódtak az Amerika-ellenes érzelmek a két éve tartó palesztin felkelés, illetve az Egyesült Államokkal szövetséges Izraelnek az intifáda elfojtására irányuló erőfeszítései miatt. A haragot tovább fokozták az Irak elleni amerikai fenyegetések. Libanoni diákok bojkottot hirdettek az amerikai termékekre és az amerikaiakkal franchise rendszerben működő vállalkozásokra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek