Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch Tamás: Elfogadhatatlan feltételek Budapestnek

Megoldást jelenthet az elmérgesedni látszó MSZP-SZDSZ vitában, a főváros-kormány vitájában az az egyéni képviselői indítvány, melyet a Fidesz-MKDSZ részéről terjesztenek a közgyűlés elé" - mondta Deutsch Tamás mai, Endrédi István frakcióvezető-helyettessel közösen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-11-12 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:55.373048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-MKDSZ frakció egyeztetett véleménye szerint elfogadhatatlan a 2003-as költségvetés Budapestet megillető fejezete. Ez ügyben is a huszonhárom kerületi önkormányzat egyeztetett álláspontját kell képviselnie Demszky Gábor főpolgármesternek. Endrédi felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetésben nyoma sem látszik azon ígéreteknek, amelyek mind Demszky, mind a többi főpolgármester-jelölt kampányígéreteiben szerepeltek. Hiányoznak a tömegközlekedés fejlesztésének financiális feltételei, s egyetlen fillér sem szerepel a 2003-as előterjesztésében új hidak építésére, az M0-ás folytatására, új tömegközlekedési járművek vásárlására, valamint óriási hiányok tátonganak a MÁV és a Volán fővárost érintő fejlesztése tekintetében - sorolta Endrédi.

Deutsch rámutatott: a költségvetési javaslat 25-30 milliárdos visszalépést jelent a 2002-es költségvetéshez képest. "Demszkynek sikerült a negyedik kormánnyal is összeveszni? Esetleg a költségvetési megállapodással akar nyomást gyakorolni?" - tette fel a kérdést Deutsch Tamás.

MNO

Kapcsolódó elemek