Németország több katonát küld Libanonba
Németország a tervezettnél több katonát küld a libanoni békefenntartó erőbe a védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozata szerint.
Dátum: 2006-08-31 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:54.007875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Franz Josef Jung a Deutschlandfunk rádióállomás által ismertetett interjúban kijelentette, hogy a német hadsereg, a Bundeswehr a korábban tervezett 1200 katonánál többet küld az ENSZ-kontingensbe. A konzervatív CDU-t képviselő miniszter utalt arra, hogy mindez ugyan még egyeztetés alatt áll - egyebek között a libanoni kormánnyal -, de a létszám a tervezettnél minden valószínűség szerint magasabb lesz. Erre vonatkozóan egyébként már szerdán előzetes egyeztetést folytatott Angela Merkel kancellár Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnökkel, s megállapodtak abban, hogy Németország elsősorban haditengerészeti erőkkel vesz részt a békefenntartásban. A kancellár asszony megerősítette azt is, hogy országa kész vállalni a nemzetközi kontingens haditengerészeti egységeinek parancsnokságát.
A csütörtöki interjúban a védelmi miniszter utalt arra, hogy a német légierő is részt vesz a békefenntartásban, mint ahogy nem zárta ki azt sem, hogy a Bundeswehr katonái harci cselekményekbe bonyolódhatnak. "Nem szabad illúziókat táplálnunk, a harci cselekmények nem zárhatók ki" - fogalmazott a miniszter, aki ezzel a kijelentésével azokra az elsősorban ellenzéki felhívásokra válaszolt, amelyek szerint a német katonák csakis a szigorúan vett békefenntartásban, továbbá humanitárius feladatok ellátásában vegyenek részt.
A német diplomácia ugyanakkor újabb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Szíriát is bevonják a rendezési folyamatba. Ebből a célból - mint a minisztérium szóvivője csütörtökön közölte - Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott szíriai kollégájával, Valíd Moallemmel. Részleteket ugyan a szóvivő nem közölt, de ismételten utalt arra: Németország fontosnak tartja Damaszkusz részvételét a libanoni válság rendezését célzó erőfeszítésekben. A közelmúltban ezt a célt szolgálta volna Steinmeier szíriai látogatása, azt azonban a külügyminiszter az utolsó pillanatban, "a repülőgép lépcsőjén" lemondta Bassár el-Aszad elnök rendkívül éles Izrael-ellenes és a Hezbollah síita gerillaszervezetet támogató beszéde miatt.
MTI - fidesz.hu