Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovák-magyar megbékélési nyilatkozatot javasol a szlovák kormány alelnöke

A cseh-német és a francia-német megbékélési nyilatkozatok mintájára közös szlovák-magyar nyilatkozattal szeretné véglegesen lezárni a szlovák-magyar ellentéteket Dusan Caplovic szlovák kormányfő-helyettes, a legerősebb kormánypárt az Irány-Szociáldemokrácia alelnöke.


Dátum: 2006-08-31 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:54.864202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Meg kell békélnünk a történelemmel egy közös nyilatkozatban, amely lerombolná a múltban köztünk keletkezett összes falat" - jelentette ki Caplovic abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap csütörtöki kiadása közölt.

"Eljött az ideje annak, hogy itt a Duna mellett is a két (szlovák és a magyar) parlament kiadjon egy ilyen nyilatkozatot, hogy magunk mögött hagyhassuk a múltat és a jövőbe tekinthessünk" - szögezte le Caplovic.

Megjegyezte: szükségesnek tartja, hogy a két ország kormányfői, parlamenti elnökei és államfői sürgősen találkozzanak és megbeszéljék az időszerű problémákat.

Caplovic interjújában, amelyet a tekintélyes cseh lap "Szlovákia nem nemzetállam" címmel közölt, úgy fogalmazott, hogy a mai korban nem tartja ideálisnak a nemzetállamokat. "A szlovák társadalom többkultúrájú, többnyelvű és többnemzetiségű. E nélkül nem tud működni" - fejtette ki véleményét a vezető szlovák politikus.

Ami a múltban elszenvedett sérelmekért kifizetendő esetleges kárpótlást illeti, Caplovic felveti, hogy ez újabb feszültségeket okozhatna. Úgy véli, hogy elsősorban a közös történelemszemlélet terén kellene megbékélni a múlttal.

Síkraszáll ezért amellett, hogy a szlovák és a magyar történelemkönyvekben kiegyensúlyozottabban mutassák be a múltat. "A történelemnek tabuként kezelt időszakai vannak, amelyeket meg kell nyitni, akárcsak a megtörtént sérelmeket" - mondta a szlovák kormány kisebbségi ügyekért is felelős alelnöke.

Dusan Caplovic véleményét az interjú szerzője, Lubos Palata megnyugtatónak tartja. Rámutat azonban, hogy a megnyugtató szavak mellett Pozsonyban más hangokat is hallani. Az eddig korrektül fellépő Ján Kubis szlovák külügyminiszter a kormány ülése után támadást intézett a Magyar Koalíció Pártjának vezetői ellen - jegyezte meg Palata.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek