Hadüzenet az egészségügynek
A konvergenciaprogram merénylet a magyar társadalom ellen, ha a benne foglalt megszorítások, pénzkivonások - kiegészülve a Zöld könyv tervezeteivel és más kormányzati intézkedésekkel -megvalósulnak az egészségügy terén - jelentette ki Mikola István.
Dátum: 2006-08-31 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:58.231999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésén ismét nem képviseltette magát a kormányzat. Mikola István hangsúlyozta, hogy nem látja értelmét kormányzattal való konstruktív együttműködésnék, mivel ma jóváhagyták a konvergenciaprogramot, amelyben teljesen figyelmen kívül hagyták az ellenzék, a szakmai szervezetek jobbító elgondolásait.
A konvergenciaprogram merénylet a magyar társadalom ellen, ha a benne foglalt megszorítások, pénzkivonások - kiegészülve a Zöld könyv tervezeteivel és más kormányzati intézkedésekkel - megvalósulnak az egészségügy terén - közölte a politikus. Hozzátette, hogy ebből a forrásból legfeljebb ötmillió embert lehet ellátni Magyarországon, tízmilliót semmiképpen sem.
Mikola István kitért az elfogadott a kormányzat által elfogadott konvergenciaprogram egészségügyre gyakorolt hatásaira.
- Az egészségügy alapkiadásait (GDP-re vonatkozóan) 2006-2009 között 0,9 százalékkal csökkentik, vagyis több mint 100 milliárdot vonnak ki.
- Bevezetik a vizitdíjat, amellyel szemben az MSZP is megosztott.
- Gyakorlatilag megszűnik a szabad orvos - és intézményválasztás.
- Kórházbezárásokra kerül sor. A konvergenciaprogram leginkább a kisvárosok kórházainak a bezárását jelöli meg.
- Megnyitják a biztosítási piacot. Mikola István megjegyezte, hogy a világ nem az egyéni, hanem a tömeges, nemzeti kockázatközösségre épülő biztosítási rendszerek irányába tart.
- Csökkentik a háziorvosok és a fogorvosok egészségbiztosítási díjtételeit.
- Csökkentik a fogászati ellátások TB-támogatását. A politikus emlékeztetett, hogy a Horn-kormánynak volt már egy hasonló kísérlete, amelynek következtében európai mértékkel is jelentősen romlott a magyar lakosság fogazatának állapota.
- A lakossági gyógyszerterhet jelentősen nőnek, és liberalizálják a gyógyszerforgalmazást.
Mikola István azt a kérdést is feltette, hogy ki írta jóvá a MÁV Rt. 130 milliárd forintos munkaadói járuléktartozását, valamint mi lesz a rendőrséggel, amely - a miniszter bejelentése szerint is - nem tud már munkaadói járulékot fizetni. A politikus szerint érthetetlen az is, hogy miért akarják felszámolni az egészségügyi kamarákat.
Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke megjegyezte, hogy a konvergenciaprogram mellett folyik a Zöld könyv vitája, amellyel elterelik a figyelmet a valós intézkedésekről.
Mikola István felhívta a figyelmet arra is, hogy tovább folytatódik az egészségügyi közvagyon széthordása. Példaként említette a Hatvani kórházat, ahol nulla forint értéken, versenytárgyalás, közbeszerzés nélkül játszák át kormányközeli projektcégnek hárommilliárdos éves költségvetésű intézményt, így a majdani tulajdonosok fogják lehívni az európai uniós forrásokat, nem az önkormányzat. "Gyalázatosnak tartom, hogy azokat a kórházakat, amelyeket apáink, dédapáink, szépapáink pénzéből építettek, azokat most nulla forint értéken, versenytárgyalás nélkül mindenféle "mutyi-megállapodásokban" magáncégek kezére játszák. Ez nem tőkebevonás az ágazatba, hanem közpénzek kilopása, kinyerése" - tette hozzá.
"A kormányzati intézkedésekkel - amelyek ellehetetlenítik az egészségügyet - szemben minden törvényes módszert igénybe kell venni. (...) Ha kell minden törvényes eszközt igénybevéve ezt a kormányzati ámokfutást meg kell állítani" - jelentette ki a képviselő.
Mikola István szerint nem szabad elfelejteni, hogy a gazdasági fellendülés fenntarthatósága elsősorban a testében, lelkében ép, szellemében felkészült emberen múlik. "Ha az oktatást, egészségügyet tönkreteszik, akkor ebben az országban fenntartható gazdasági fellendülés nem lesz" - tette hozzá.
fidesz.hu