Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán nem hajlandó lemondani az urándúsításról

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök megismételte csütörtökön, hogy hazája nem hajlandó lemondani az urándúsításról, a nukleáris energia békés hasznosításáról.


Dátum: 2006-08-31 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:59.097863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azon a napon hangzott el ilyen értelmű nyilatkozata, amelyen lejár az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Teherán számára megszabott határidő e tevékenység felfüggesztésére. "Tudniuk kell (a nyugati országoknak), hogy Irán sohasem fog engedni a külső nyomásnak, nem fogadja el jogainak csorbítását. Eltökélt szándéka, hogy békés céllal nukleáris technológiát alkalmazzon. A (nyugati) globális arrogancia Irán békés atomprogramja ellen irányul, azzal az ürüggyel és állítással, hogy az ország nukleáris tudása egy napon másra fordítható. Ez óriási hazugság. Irán soha nem sértette meg, és nem is fogja megsérteni mások jogait" - mondta televízión és rádión közvetített beszédében. Teherán már korábban is többször hangoztatta, hogy - megítélése szerint - jogában áll uránt dúsítani, ezért nem szándékozik feladni ezt a tevékenységet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek