Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hogyan bombázzuk Iránt?

Egyebek között B-2-es lopakodó bombázókkal kell megelőző csapást mérni Iránra - az amerikai légierő egy nyugalmazott tábornoka konkrét javaslatokkal állt elő egy perzsa állam elleni légitámadás részleteit illetően a The Washington Times című konzervatív lap csütörtöki számában.


Dátum: 2006-08-31 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:00.603413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Thomas McInerney nyugalmazott altábornagy az egyik legismertebb személy, aki amerikai légi csapásokat szorgalmaz Irán ellen. Megítélése szerint a támadást egy gyors, egy-kétnapos bombázássorozattal kellene kezdeni, amely megsemmisítené az iráni légvédelmet, a fontos katonai létesítményeket, továbbá mintegy negyven nukleáris célpontot. Utóbbiak között található egy orosz építésű reaktor, valamint egy urándúsító üzem. A szakember azt írta, ezt az első támadási hullámot B-2-es lopakodó bombázókkal, manőverező robotrepülőgépekkel, valamint vadászgépekkel célszerű végrehajtani. A nyugalmazott tábornok magából kikelve bírálta azt a következtetést, hogy mivel a Pentagon friss értesülése szerint Irán még legalább öt-nyolc évre van az atombomba megalkotásától, a Bush-kormányt nem sürgeti az idő a megelőző csapás ügyében. McInerney hangsúlyozta: az ilyen közlések, függetlenül attól, hogy Iránnak még öt vagy tíz évig nem lehet atomfegyvere, azzal fenyegetnek, ráérősség fogja jellemezni a katonai tervezést. Az egykori vadászpilóta bírálta a Bush-kormányt, amiért a külügyminisztérium tárgyalásos rendezési útját járja, szerinte világos elképzelések nélkül.

A The Washington Times korábban már közölte: Izrael tervei között szerepel, hogy megnövelt hatótávolságú F-15-ös és F-16-os vadászgépekkel hajtanának végre légi csapásokat Irán ellen. Az újság arról is írt, hogy az amerikai védelmi minisztériumban az iráni célpontok listáját frissítik. A The Washington Times csütörtöki száma szerint azok a hadügyi források, amelyek a jelzett öt-nyolc éves periódusról beszéltek, figyelmeztettek, nem szabad szem elől téveszteni Teherán szándékait. Az iráni vezetés arra törekszik, hogy a lehető leghamarabb atombombához jusson - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a Közel-Keleten Irán rendelkezik a legnagyobb ballisztikusrakéta-állománnyal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek