Kevés a babakötvényre fordított összeg
Meggyes Tamás fideszes képviselő kiemelte, hogy a kormánynak nagyobb összeget kellene babakötvényre fordítania, s a számlák kezelését is egyszerűbbé és olcsóbbá lehetne tenni.
Dátum: 2006-08-31 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:01.924610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esztergom polgármestere rámutatott: a mostani összeg dupláját kaphatnák meg a szülők akkor, ha a babakötvényhez kapcsolódó Start-számlák vezetésére a kormány olcsóbb technikát választana. Az esztergomi polgármester szerint a babakötvény-számlákat nem külön-külön, hanem egy közös számlán kellene vezetni, s ezen az egy számlán belül lehetne évenként jóváírni a gyermekenként járó összeget.
A politikus emlékeztetett arra, hogy Esztergom városában van hasonló kezdeményezés, ahol nem külön-külön, hanem egy számlán tartják nyilván a gyermekeknek járó összeget. Ez jóval olcsóbb és egyszerűbb a szülőknek - tette hozzá. Meggyes Tamás személyes véleményeként elmondta: ahhoz, hogy több gyerek szülessen, hasonló nagyságrendű anyagi háttérre lenne szükség, mint amely a nyugdíjrendszer működését biztosítja. Továbbá családi adózásra lenne szükség - mondta.
MTI - fidesz.hu