Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyamatosan figyelni kell a helyzetet Szlovákiában

Fontos lenne, hogy az Európai Unió illetékes szervei, mindenekelőtt a faj- és idegengyűlölet megfigyelésére létrehozott bécsi központ monitorozzák, folyamatosan figyeljék a szlovákiai helyzetet - véli Elmar Brok német európai parlamenti képviselő.


Dátum: 2006-08-31 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:02.531470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI brüsszeli irodájának csütörtökön nyilatkozva a kereszténydemokrata Brok megerősítette a Klubrádió műsorában korábban elhangzott véleményét, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a szélsőséges nézetektől sem mentes Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját (SNS) kizárnák a szlovák kormánykoalícióból. Egyetlen európai uniós kormányban sincs jelen hasonló párt - emlékeztetett, hozzátéve, hogy a többi pártnak felelőssége teljes tudatában kell cselekednie. Amennyiben az SNS elhagyná a kormányt, meggyőződése szerint javulna a helyzet.

Kiemelte, hogy az Európai Parlament is figyelni fogja a szlovákiai történéseket, illetve az uniós szerződések és értékek őreként az Európai Bizottságnak is részt kell vennie a monitorozásban. Meg kell vizsgálni például, hogy a magyarellenes támadások egyedi incidensek, vagy esetleg a kormány védelmét is élvező politika részei. Ha az utóbbi bizonyosodna be, az unión belül is lépéseket kellene tenni a helyzet megoldása érdekében - vélte.

Az Európai Parlamentben már eddig is számos befolyásos képviselő aggodalmát fejezte ki az SNS-t és a Vladimir Meciar vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat (LS-HZDS) is magában foglaló szlovák kormány összetételével kapcsolatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek