Megszűnik az önálló határőrség
Elkészült a rendőrségi reform és integráció tervezete, melynek értelmében megszűnik a szervezetileg önálló határőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint lesz elbocsátás, de nem drasztikus.
Dátum: 2006-08-31 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:06.937542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elkészült a rendőrségi reform és integráció tervezete, melynek értelmében megszűnik a szervezetileg önálló határőrség, a rendőrség végrehajtói állományát pedig megerősítik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter június 26-án bízta meg a határőrség és a rendőrség vezetőit azzal, hogy dolgozzák ki a koncepciójukat a rendőrség regionalizációjáról és határőrség integrációjáról. A rendőrségi reform és integráció tervezetét az országos rendőrfőkapitány és a határőrség parancsnoka közösen készítették el. A koncepciót augusztus 31-i hatállyal terjesztik fel a miniszternek - áll a közleményben.
Az elkészült koncepciónak része, hogy a reform eredményeként a rendőrség ügyfélorientált, közbiztonságot szolgáltató, reagáló-megelőző szervezetté alakul. Jelentősen megerősödik az úgynevezett végrehajtói szint, a rendőrkapitányságok profiltisztán végzik a szakmai tevékenységet, a keletkezett problémákat pedig helyben oldják meg. Erősödik a vezetők döntési kompetenciája, önállósága, javul a helyi önkormányzatokkal az együttműködés, egyszerűsödik az ügyintézés - olvasható a dokumentumban.
Mint írják, a határőrségi szervezetek továbbra is a határbiztonság, a határellenőrzés, az idegenrendészet területén dolgoznak, de a szervezetileg önálló határőrség megszűnik. A határőrség szervezeti struktúrája a rendőrség szervezeti felépítéséhez hasonlóan háromszintű lesz.
Az új szervezeti struktúrában a határőrök továbbra is részt vesznek a közbiztonság erősítésében: az ország teljes jogú schengeni tagságával a belső határ térségében a határforgalom ellenőrzése ugyan megszűnik, de jelentős határőri erőkkel végzik ezen a területen is az illegális migrációhoz kapcsolódó bűncselekmények és szabálysértések megelőzését és felszámolását - olvasható a közleményben. A határőrség bevetési egységei nagyobb feladat- és hatáskörrel erősítik az ország közrendjét, közbiztonságát.
A közlemény szerint az integráció elkerülhetetlen velejárója - a szervezeti struktúra megváltozásából adódóan - a központi vezető irányítói szintek szűkülése. Ez azonban nem jelenti a végrehajtói szolgálatot ellátó határőrségi állomány létszámának drasztikus csökkenését - írják. Hozzáteszik: a határőrség továbbra is számít a munkájukat hivatásnak tekintő, becsületes, jól képzett munkatársak szakszerű szakmai tevékenységére.
MTI - fidesz.hu