Soha nem voltak még ilyen elégedetlenek a kormányfővel
A Fidesz abszolút többséget szerezne, ha most vasárnap lennének a választások, olvasható ki a Gallup Intézet augusztusi felméréséből. Gyurcsány Ferenccel a választók negyede elégedett.
Dátum: 2006-08-31 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:09.144916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hét éve, amióta ezt is mérik, nem voltak ilyen elégedetlenek a választók a hivatalban lévő kormányfővel, olvasható a Gallup Intézet augusztusi felmérésében. Gyurcsány Ferenc munkájával csupán 27 százalék elégedett. Medgyessy Péter leváltásának idején a lakosság 58 százaléka volt elégedetlen a miniszterelnökkel.
Az MSZP is messze elmarad májusi eredményeitől. A Gallup szerint az összlakosság körében a nagyobbik kormánypárt 23 százalékon áll, a Fidesz 34 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. A biztos szavazó pártválasztók 35 százaléka az MSZP-re, 56 százaléka a Fideszre szavazna, ha most vasárnap lennének a választások.
Az MSZP-től elfordultak (a májusban rájuk szavazók egyharmada) nem az ellenzék, hanem inkább a bizonytalanok táborát gyarapítja. Az SZDSZ 3, az MDF 2 százalékon áll.
A választók mindössze 12 százaléka szerint jó Magyarország gazdasági helyzete, viszont 83 százalék szerint rosszul mennek a dolgok. Augusztusban az előző hónaphoz hasonlóan 10 felnőttből hatan számítanak helyzetük romlására a következő egy évben.
A nagyobb közvéleménykutató-cégek augusztusi felmérése egymással összhangban az MSZP népszerűségének zuhanását, és a legnagyobb ellenzéki párt vezetését mutatják.
hirtv.hu - fidesz.hu