Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emlékfutás, kiállítás és árverés a hősi halottakért

A műegyetemi tűz oltása közben hősi halált halt három tűzoltóról is megemlékeznek kiskunfélegyházi társaik szeptember 11-én emlékfutásukkal; az eseményt megelőző emlékesten tartandó kiállítás képeit elárverezik, és a bevételt az elhunytak családtagjainak juttatják el - olvasható a fővárosi tűzoltóság honlapján.


Dátum: 2006-08-31 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:09.834303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiskunfélegyházi tűzoltók minden év szeptember 11-én emlékfutással tisztelegnek hősi halált halt bajtársaik előtt. Az idén külön megemlékeznek az augusztus 8-án, a Műszaki Egyetemnél történt tűz oltásakor elhunyt három társukról.

Szeptember 10-én este Révész Tamás Pulitzer-díjas fotográfus képeiből és kiskunfélegyházi művészek alkotásaiból kiállítást rendeznek. A húsz alkotást elárverezik, a bevételt a három hősi halált halt tűzoltó családtagjainak juttatják el.

Az alkotásokra előzetesen is lehet licitálni a

http://gallery.tuzoltosagkkfhaza.hu/v/galeria/emlekfutas/2006/arveres/

internetes oldalon.

A kiskunfélegyházi tűzoltók azért szeptember 11-én emlékeznek meg bajtársaikról, mert 2001-ben, a New York-i Világkereskedelmi Központ két épületét ért terrortámadás során 343 tűzoltó halt hősi halált.

Magyarország legsúlyosabb tűzoltó tragédiájában Reppman Károly és Horváth Ákos tűzoltó hadnagy, illetve Pintér Gábor tűzoltó főhadnagy augusztus 8-án éjjel azután vesztette életét, hogy a Műegyetem K épületének pincéjében keletkezett tűzből kimentették a civileket, majd visszamentek a pincébe, hogy felkutassák a még esetlegesen lent tartózkodókat. A tűz kilenc órán át tartó oltása közben további hét tűzoltó füstmérgezést kapott, s kórházba kellett szállítani őket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek