Fico szerint a magyarok szítják a feszültséget
Szlovákiának nincs szüksége elszámoltatásra, a szlovák kormány betartja az európai normákat és mindent megtesz az idegengyűlölet megfékezésére - közölte Robert Fico miniszterelnök a közszolgálati televízió Az Este című csütörtöki műsorában sugárzott interjújában.
Dátum: 2006-09-01 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:13.756743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szlovák köztársaság szuverén állam", és a kormányon lévő pártok "tisztában vannak azzal, hogy mi a szélsőségesség, nacionalizmus, idegengyűlölet" - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy nem érzik szükségét annak, hogy e téren bárkinek is elszámoljanak.
Kifejtette: szeretné, ha a magyar oldalon ugyanolyan aktívan folynának az ottani esetekkel kapcsolatos rendőri eljárások, mint Szlovákiában, ahol egyes tettesek már börtönben vannak, mások ügyét a rendőrség vizsgálja. Azt mondta, "elítéli az ilyen ügyekből való politikai haszonszerzést. Kijelentette, hogy a szlovák oldalon nem reagáltak "túlfűtötten és agresszíven" arra, hogy festékszóróval lefújták a budapesti nagykövetségük épületét, vagy hogy futballmérkőzéseken "súlyos szlovákellenes" transzparensek jelentek meg. Szlovákiának nem érdeke, hogy "folytatódjon az ellentétes vélemények csatája".
A Ján Slota vezette nemzeti párt kormányra kerülésének hatásával foglalkozó kérdésre Fico felidézte, hogy Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy a szlovák kormány közel áll a fasizmushoz - nem feltétlenül pontosan idézve - "szlovák fasiszta kormányt mondott".
Mit kellett volna tenni? Háborút indítani? Nemzetközi visszhangot kelteni, panaszkodni, vagy nemzetközi eljárást kezdeményezni? - sorolta Fico a kérdéseit, majd azzal zárta le a témát, hogy a "politikusoknak különös szókincsük van" és Németh Zsolt Szlovákiához való hozzáállása különös.
Kormányát szociáldemokrata kormányként minősítette, amely - tehát nem az egyes politikusok - soha nem cselekedett az európai normákkal ellentétesen. Az állampolgárok jogaival törődik és nem azzal, hogy "valakik mesterségesen szítják a belső viszályt".
Leszögezte, hogy "az MKP (Magyar Koalíció Pártja vezetői mindennapos vendégek a magyar minisztériumokban, hivatalokban, folyamatosan egyeztetnek", és - mint mondta - azt hiszi, hogy "a mostani helyzet elsősorban az ő érdemük".
"Azt hiszem, ez a téma egyedül csak az MKP-ról szól. Én már többször megmondtam, hogy a kialakult helyzet csak nekik felel meg.
Az MKP vezetői gazdasági és szociális téren is kudarcot vallottak, hisz ma Szlovákiában épp azokon a magyarlakta területeken a legnagyobb a szegénység, ahol az elmúlt nyolc évben az ő hatalmuk dominált. Úgy tűnik, vissza akarnak kerülni a politikai hatalomba, és ezért egyes egyedi esetekből, melyek bárhol előfordulhatnak a világban, politikai hasznot akarnak húzni" - mondta a szlovák kormányfő.
A nyitrai esetet egyelőre "egyoldalúan bemutatott "one side story"-ként minősítette, amelyben a rendőrség majd kideríti, hogy mi történt. Ismételten emlékeztetett, hogy Szlovákiában már vannak, akik börtönben ülnek idegengyűlöletért, erőszakos cselekményekért.
Végezetül Robert Fico közölte: már legalább tízszer megtette azt, amit rendkívüli sajtóértekezletén Gyurcsány Ferenc is, kérte országa polgárait, ne engedjenek teret az idegengyűlöletnek és a provokációknak.
MTI - fidesz.hu