Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiába álmodozott Kóka gyorsan épülő autópályákról

Csúsznak a beruházások a sztrádatörvényben meghatározott átadáshoz képest, ezért hamarosan módosítják a sztrádatörvényt - erősítették meg a Világgazdaság értesülését a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál.


Dátum: 2006-09-01 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:16.426698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca kommunikációs főosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy a jogszabály aktualizálása mindenképpen időszerűvé vált, hiszen csak 2007-ig tartalmazza a projekteket, a GKM pedig szeretné egy további, 2010-ig terjedő tervezési időszakra ezt kiterjeszteni.

Részleteket azonban nem árultak el, csupán annyit, hogy az autópálya-törvény módosítására a parlamenti ülésszaktól függően kerülhet sor, a szaktárca szerint reálisan talán december elején, de emlékeztetnek arra, hogy ez már 2003-ban is elég hosszú időt vett igénybe. Mindent megtesznek azért, hogy a törvény szellemében járjanak el, de kivételes esetekben előfordulhat, hogy fizikai lehetetlenség megfelelni - fogalmaztak.

Ez pedig több, most futó projektnél is megtörtént - tudta meg más forrásból a lap -, azaz csúsznak a beruházások a sztrádatörvényben meghatározott átadáshoz képest. Ezek miatt is változtatásra szorul a jogszabály.

Eddig egy szerződést módosítottak - válaszolta kérdésünkre Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. szóvivője. Az M7-es Zamárdi-Balatonszárszó közötti szakasz átadása a köröshegyi völgyhíd áttervezése (ezt statikai problémák tették szükségessé) miatt ez év nyaráról 2007. augusztus 12-re változott. Az M8-as dunaújvárosi Duna-hídjának (az 51-es főúttal és a Dunavecse-Apostag elkerülő úttal) elkészülte 2006. november 30-ról várhatóan 2007 nyarára módosul (ezt még nem hagyták jóvá). Az utóbbi késés oka az árvíz, illetve a nem megfelelő vízállás.

Több más projekt is csúszik, ezeknek határidő-módosításáról még egyeztetnek a kivitelezőkkel. Így az M6-os Érd-M0-s közötti szakaszáról, ahol főként területátadási problémák okozzák a halasztást. A városi, beépített területen haladó beruházásnál a nagy értékű ingatlanok kisajátítása, valamint a közművek kiváltása a tervezettnél lényegesen hosszabb időt vett igénybe. Egyeztetnek az M3-as Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszának szerződésmódosításáról is, a projekt átadásának határideje a jogszabály szerint ez év decembere, de ezt is területszerzési problémák hátráltatják, az M0-s északi hídjának jövő év végi átadását pedig az idei tavaszi árvíz késlelteti. Ezekről a szerződésekről is tartanak még a megbeszélések. Késést jelzett az M7-es Nagykanizsa-Becsehely közötti szakaszának építője is, így az sem készül el az idén decemberre. Ezekről a szerződésekről is tartanak még az egyeztetések.

Időben átadják viszont az M35-ös gyorsforgalmi út Görbeháza-Debrecen közötti szakaszát, a szerződés szerinti határidő ez év december 10-e.

Béni Gyöngyi elmondta, hogy a megrendelő és a kivitelező közötti szerződések tartalmazzák a módosítás lehetőségét. Az NA Zrt. indokként csak az érdekkörébe tartozó okokat (például területszerzés) fogadja el - ezt az árban is érvényesítik a felek -, a vis maiort (árvíz, időjárás) azonban nem, ilyenkor az áthúzódó munkáknál csak a KSH-indexet veszik figyelembe. A módosítást hosszas procedúra előzi meg, és csak a társaság igazgatóságának áldásával lehetséges.

Világgazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek