Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Film Bush meggyilkolásáról

Felelőtlenséggel vádolnak egy brit tévécsatornát azért a filmjéért, amelyben merénylet áldozata lesz a jelenlegi amerikai elnök, Geroge Bush.


Dátum: 2006-09-01 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:17.685596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök halála című filmben természetesen színészek és számítógépes trükkök segítségével jelenítik meg Bush képzeletbeli halálát egy chicagói háborúellenes tüntetés alatt, 2007-ben.

John Beyer, a MediaWatch nevű médiafigyelő civil szervezet nevében azt mondta, hogy felelőtlenség volt elkészíteni a filmet, mert akár egy valódi merényletkísérletet is előidézhet. "Sokan éreznek ellenszenvet Bush elnökkel szemben, és ez az ábrázolási mód, bizonyos gondolatokat ültethet el az emberek fejében" - közölte a Daily Mirrorral.

A Fehét Ház szóvivője nem kívánta kommentálni a filmet, mondván: arra nem érdemes válaszolni.

A filmet a torontói filmfesztiválon mutatják be, majd a digitális More4 csatorna is műsorára tűzi október 9-én.

A történet szerint Gerorge Bush-t egy orvlövész öli meg, miután az elnök beszédet mond üzleti vezetők előtt. Az elnököt - amikor a városba érkezik - az iraki háború elleni tüntetők fogadják, a halálos lövést akkor kapja, amikor távozik Chicagóból. A nyomozás során a gyanú egy szíriai születésű férfira terelődik.

Peter Dale, a More4 vezetője a mai amerikai társadalom "gondolatébresztő" kritikájának nevezte a filmet. "Ez egy különlegesen magával ragadó és erős munka. A mozi úgy épül fel, akár egy dokumentumfilm, a George Bush elleni merényletre úgy tekint vissza, mint egy detektívtörténet kiindulópontjára" - tette hozzá.

A film arra van kihegyezve, hogy mit tett az amerikai politikával a terror elleni háború - mondta Peter Dale. "Biztos vagyok abban, hogy lesznek emberek, akiket elszomorít majd ez, de annak, aki megnézi, kiderül, mennyire kifinomult munka a film" - vélekedett.

Peter Dale szerint a film nem szenzációhajhász és nem is leegyszerűsítő, hanem egy nagyon gondolatébresztő, erőteljes dráma.

- Remélem, az emberek látják majd a jó szándékot mögötte - mondta a csatorna vezetője.

Kevésbé megértően fogadták a filmet a texasi republikánusok. Gretchen Essell szóvivő közölte: nem támogatja az olyan filmet, amely "elnökünk" valódi vagy elképzelt meggyilkolását dolgozza fel. "Az igazán valódi dolog a terrorizmus létezése. Az ellene folyó harcnak nyilvánvalóan nincs vége" - fogalmazott. Kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy sok amerikai akarna egy ilyen filmet megnézni.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek