Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tiltakozik a tandíj ellen
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a kormánypárti képviselőknek eljuttatott levélben tiltakozik a tandíj bevezetése ellen - közölte Rétvári Bence a szervezet elnöke pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten, majd a levélköteget átadta a Képviselői Irodaház illetékesének.
Dátum: 2006-09-01 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:19.070353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kereszténydemokrata Párt (KDNP) ifjúsági társszervezete a levélben azt kéri az MSZP-s és SZDSZ-es képviselőktől, hogy kezdjék a tandíjat saját magukon, illetve gyermekeiken, azaz először "saját tandíjukat fizessék ki" - mondta Rétvári Bence.
"Ha a tandíjat igazságosnak tartja, úgy kezdje önmagán az "Új Magyarország program" megvalósítását: fizesse meg utólag diplomája árát" - fogalmazott Rétvári Bence a levélben.
A szervezet elnöke közölte: cinikusnak tartja a tandíjjal kapcsolatban az MSZP azon magyarázkodását - mely az ezért.hu honlapon jelent meg -, miszerint "a főiskolások, egyetemisták költségeit nagyrészt a szakmunkásoknak és érettségizett munkavállalóknak kell kifizetniük". Az IKSZ álláspontja szerint ezzel a felszínes magyarázattal az MSZP mesterséges ellentéteket szít a fiatalok egyes csoportjai között - tette hozzá.
Az Országgyűlés július 24-én fogadta el a felsőoktatásról szóló törvény módosítását, amely szerint az államilag támogatott oktatásban részt vevők képzési hozzájárulást (tandíj) fizetnek. Ennek összege tanévenként 105 ezer forint, a mesterképzésben pedig 150 ezer forint diákonként.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden jelentette be, hogy szeptember 21-én a fővárosban, a Kossuth téren tiltakoznak a tandíj bevezetése ellen. A hallgatók már több civil szervezettel is egyeztettek a demonstrációról, így jelezte részvételét a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, s támogatja az akciót a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete is.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke, Kerpen Gábor szerdán közölte: támogatja a HÖOK tandíjellenes demonstrációját.
Rétvári Bence kérdésre válaszolva közölte: a bár ugyanaz a céljuk, mint a HÖOK-nak, de nem csatlakoznak a demonstrációjukhoz. "Nem szeretnénk Őket kellemetlen helyzetbe hozni, hogy politikai elfogultsággal vádolják Őket" - fogalmazott Rétvári Bence.
MTI - fidesz.hu