A Vállalkozók Pártja szerint Szolnokon csak a multi cégeknek megy az üzlet
A Vállalkozók Pártja szerint Szolnokon és körzetében csak a nagy multinacionális kereskedelmi cégek prosperálnak, és betelepülésük nehéz üzleti helyzetbe sodorta a helyi kis- és középvállalkozásokat - mondta a párt megyei elnöke pénteken, a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-09-01 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:22.229836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Zoltán közölte: a közelmúltban alakult szolnoki szervezetük éppen azért indul az önkormányzati választáson, hogy ezeknek a vállalkozásoknak a sorsa véglegesen meg ne pecsételődjön.
Ha a vállalkozók között nincs összefogás, ha nincs a helyhatóságban érdekképviseletük, "becsukhatják a boltot".
A kis- és középvállalkozások adják átlagosan az adóbevételek 70 százalékát, ez Szolnokon sincs másképp, ezért megfogyatkozásuk együtt jár majd a közpénzek csökkenésével, az elvándorlás felgyorsulásával és munkanélküliség növekedésével - hívta fel a figyelmet a veszélyre a megyei elnök.
Tudatta: a párt Szolnokon valamennyi egyéni körzetben állított jelöltet, és Gábori József, a Szolnoki Főiskola elődjének volt főigazgatója személyében polgármesterjelöltet.
MTI - fidesz.hu