Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Becsületbeli ügy

Szeretném elmondani a hallgatóknak - talán sokan nem hallottak még erről -, hogy azokban az országokban, ahol népszavazás volt a belépésről, ott mindig azután történt a szavazás, hogy már visszavonhatatlanul véglegesítették a szerződést. Tehát nem lehetett már rajta változtatni, akkor mondták a polgároknak, hogy nos, tisztelt választók, most dönthetnek arról, hogy e mellett a szerződés mellett akarnak-e csatlakozni, vagy nem. A döntés nem arról szól, hogy akarunk-e belépni az unióba, vagy nem, hanem arról, hogy akarjuk-e azt a szerződést, amellyel belépünk az Európai Unióba - mondta Orbán Viktor az InfoRádióban.


Dátum: 2002-11-12 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:57.504142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Riporter: A mikrofonnál Szűcs Péter. Ma esti vendégünk pedig itt a stúdióban Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz országgyűlési képviselője. Jó estét kívánok!

Orbán Viktor: Jó estét kívánok a kedves hallgatóknak!

Riporter: Miniszterelnök Úr a következő témákat gondoltam én. Egyrészt beszélgetnénk NATO-ügyekről, aktuális mindenképpen, uniós ügyekről, illetve pártügyekről. Nagyjából ez lenne a metodika.

Orbán Viktor: Legyen úgy, ahogy Ön szeretné.

Riporter: Jó, így lesz. Az első kérdéscsoport - én úgy fogalmaznék - az érem két oldala. Az egyik a csillogó: holnap este Washingtonban megkapja a Truman-Reagan díjat, ez a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány által átadott díj. Holnap este lesz a ceremónia. Ott lesz?

Orbán Viktor: Sajnos, úgy döntöttem, hogy talán jobb, ha nem megyek el.

Riporter: Merthogy?

Orbán Viktor: Nem könnyű kenyér ellenzékben lévő, bár nemzetközi tisztséget is betöltő emberként külpolitikát művelni. Most jött haza Medgyessy Péter az Egyesült Államokból, a híradások szerint egy jól sikerült megbeszélés-sorozat után. Ez egy olyan díj, amelyet antikommunista érzelmű, elkötelezettségű, és ebben az ügyben sokat cselekvő emberek kapnak meg. Mit mondtam volna én egy olyan nagyszabású konferencián, illetve vacsorán, ahol a mostani miniszterelnök múltjáról, a mostani magyar rendőrkapitány előző rendszerben betöltött pozíciójáról és hasonló, mondjuk úgy, hogy a kommunizmus máig élő kérdéseiről, témákról tettek volna föl nekem kérdéseket.

Nem tudtam volna jó lelkiismerettel és őszintén válaszolni anélkül, hogy ne rontsam le azt az eredményt, azt a teljesítményt, ami az amerikai-magyar kapcsolatokban a mostani miniszterelnöki látogatás után állítólag létrejött. Nem akartam abban a színben feltűnni, és a pártomat sem akartam egy olyan helyzetbe hozni, a díjat odaítélő alapítványt sem szerettem volna belesodorni egy olyan szituációba, amikor a magyar nemzeti érdekek lerontásával lehet megvádolni. De ami a legfontosabb: nem is akartam ilyen lépést tenni, tehát úgy gondoltam, hogy megkérem Németh Zsoltot, aki a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, hogy legyen kedves menjen ki, vegye át ezt a díjat, és kimentettem magam.

Riporter: Értem. Ez az érem egyik oldala, a másik ugye az a sokat emlegetett cikk, amit a Foreign Affairs című szaklapban lehetett olvasni. Amiben egyrészt arról ír a cikk szerzője, hogy Magyarországot adott esetben kizárták volna a NATO-ból, ha lett volna ilyen mechanizmus, másrészt ugye antiszemitizmussal, azután a szomszédokkal szemben támasztott nem területi követelésekkel, a balkáni stabilitás megteremtésében játszható szerepének elmulasztásával bírálta az Ön kormányát. Ezután Juhász Ferenc is nyilatkozott, aki szó szerint itt az Info Rádióban azt mondta, Medgyessy Pétert azért fogadja Bush elnök, mert reményét látja annak, hogy nem egy antiszemita, nagyon sok esetben érthetetlenül nacionalista és szavahihetetlen kormányfővel áll szemben, hanem egy olyannal, akit a partneritás alapján kezelhet - csakhogy szó szerint idézzük, ami itt elhangzott.

Orbán Viktor: Hát, a mondat nyelvi minősége indokolja a mentegető megjegyzést, miszerint ez egy szószerinti megjegyzés volt. No, de a csipkelődésen túl, ami az antiszemitizmust illeti, ezt a díjat, amit az előbb említett, ebben az esztendőben két embernek ítélték oda, az egyiket nekem, a másikat pedig Liebermann szenátor Úrnak, aki az amerikai zsidó közösség egyik jól ismert képviselője és vezetője - egyébként Gore elnökjelöltnek volt az alelnök-jelöltje. Tehát mondjuk ennyit arról, hogy Amerikában mennyire veszik komolyan az ilyenfajta megjegyzéseket.

Föllépni az ilyen véleményekkel szemben külföldön és itthon egyaránt azért kell, mert becsületbeli ügyről van szó, nem azért mintha politikai jelentősége volna. Egy demokráciában dolgozó ember - mint amilyen magam is volnék -, amikor ilyenfajta sérelmeket kell elszenvedjen, mondjuk antiszemitizmussal is vádolják, akkor nem csak személyében kap egy sértést, hanem megsértik az összes olyan embert, akik egyébként azt a politikai programot és jövőt támogatják, melyet egyébként magam is képviselnék. Tehát nem személyes ügyről van szó mindösszesen, bár az is, hanem több millió ember becsületébe is belegázolnak azok, akik bármely magyar kormányt, köztük az előző kormányt antiszemitizmussal vagy nacionalizmussal hozzák hírbe.

Azért kellett jogi védelmet kérnem a honvédelmi miniszterrel szemben, mert egy hivatalban lévő magyar miniszternek a szavai azért mégiscsak súlyosak. És úgy láttam, hogy egyenes folytatása ráadásul annak, amit október 23-i ünnepségek után egy újságíró is írt, ahol azt mondta, hogy én zsidóztam volna az ünnepi beszédemben. Tehát úgy láttam, hogy ez már kezdett mintegy szokássá lenni, hogy rutinszerűen antiszemitának minősítenek engem, illetve a mögöttem álló sok-sok millió, vagy százezernyi embert. Ilyenkor, úgy gondolom, hogy becsületbeli ügyről lévén szó, jogi védelmet kell kérni, ezért mind becsületsértés ügyében, mind személyi jogvédelem ügyében eljárásokat kellett kezdeményeznem a szóban forgó újságíró, illetve a védelmi miniszter úrral szemben is.

Riporter: Ezzel kapcsolatban hadd kérdezzem meg, hogy azért a magyar politikai életben nagyon sok minden hangzott már el minden oldalról: kemény kritikák, kemény vélemények, már-már néha akár úgymond személyiséget is érintő mondatok. Miért gondolta úgy, hogy most mindenképp reagálni kell erre?

Orbán Viktor: Úgy voltam vele, hogy hivatalban nem engedheti meg magának Magyarország azt, hogy a miniszterelnöke a saját személyét ért támadásokkal, azok elhárításával foglalkozzék, ahelyett, hogy az ország ügyeivel, meg a polgárok számára fontos ügyekkel foglalkoznék. Tehát én megfogadtam, amikor hivatalba léptem, hogy ameddig csak lehet védekezés helyett, a személyemet ért támadások helyett a munkával próbálok törődni, és a munkámmal adok majd választ. De miután már nem nyomja ilyen hivatal a vállamat, úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy rendezzük a számlákat, és ezért ma bizony több ügyben is jogi védelmet kértem. Védelmet kellett kérnem Lendvai Ildikó asszonnyal szemben, aki alaptalan korrupciós váddal illetett, nemsokára ott meg is történik az első tárgyalás, vagy talán már a második. A szóban forgó ügyekben hasonlóképpen kellett eljárni, és van még három-négy. Vagyonbevallásom valódiságát kétségbevonták, ott is eljárást kellett kérnem. Ha nem védekezik az ember, amikor nincs hivatalban, akkor nincs mentsége arra, hogy miért engedi, hogy rászáradjanak ezek a bélyegek, vagy ráüthessék a homlokára ezeket a bélyegeket. Védekezni kell, egyébként az ember elveszíti a hitelét, és egy idő után saját maga előtt is elveszítheti a becsületét, és ezt szerettem volna elkerülni.

Riporter: Az imént már fél mondattal említette, a mostani Egyesült Államokbeli látogatást. Medgyessy Péter találkozott az elnökkel, az alelnökkel és több kormánytaggal. Ugye az MSZP részéről diplomácia sikernek tekintik mindenképpen ezt a mostani látogatást. Ön hogyan értékeli?

Orbán Viktor: Kevés információval rendelkezem egyelőre, én is csak a híradásokat ismerem. Hozzászoktam ahhoz, hogy ne vegyek mindent készpénznek, ami a híradásokban elhangzik, ezért igyekszem pontosan fogalmazni. A híradások alapján valóban egy jól sikerült látogatás volt, és azt kívánom, hogy ez megfeleljen a valóságnak. Hiszen mindannyiunknak érdeke, hogy a mindenkori magyar kormány, illetve az őt körülvevő világ, ez esetben például az Egyesült Államok világa között jó kapcsolatrendszer jöjjön létre. Ez mindannyiunk érdeke, ezért mondom, hogy bármely kormányt bármilyen nemzetközileg dehonesztáló váddal hírbe hozni, az nem csak az érintett politikust, kormányt, pártot illeti, hanem a mindenkori nemzeti érdeket sérti. Utoljára 2002 júniusában találkoztam az amerikai elnökkel, a magyar választások után, amikor arra a kérdésre, hogy váltás történt Magyarországon, mi várható, azt a választ adtuk, hogy nem örülünk ennek a változásnak, eszmei értelemben a riválisaink állhattak a kormányrúd mögé, de ez nem érinti a magyar demokráciát, bízunk benne, hogy továbbra is erős gazdasággal rendelkező demokratikus állam marad Magyarország, és erre minden esély meg is van. No még egyszer mondom, nem egyszerű dolog ellenzékből külpolitikát csinálni.

Riporter: Világos. Az imént már beszélgettünk egy kicsit az Egyesült Államokbeli útról, arról, hogy Ön mit gondol erről. Beszéljünk egy picit Magyarország esetleges katonai részvételéről. Ugye a NATO jövő héten Prágában esedékes csúcstalálkozóján részletes eszmecsere lesz arról, hogy miként működhetnek közre a szövetségesek, illetve maga a szövetség egy Irak elleni esetleges amerikai támadás esetén. Önök mit támogatnának ebben az ügyben?

Orbán Viktor: A legjobb, amit ilyenkor tehet egy kormányzat, illetve egy nemzet, hogyha arra törekszik, hogy széles összefogás jöjjön létre egy adott katonai cél érdekében. Ellenkező esetben könnyen elveszíthetjük a saját érdekeinket kifejező, helyes külpolitikai irányvonalat. De ha egy széles nemzetközi összefogás jön létre... Most például erre van esély, hiszen úgy tűnik, hogy az ENSZ határozat végül is elfogadásra került New Yorkban, amely föltételeket szabott Iraknak, és azok elmaradása esetére egy közös nemzetközi akciót irányzott elő. Tehát nem arról van szó, hogy Amerika egymaga, meg aki még fölzárkózik mellé, hanem az egész világ, a mindenki által elismerten a világakarat kifejezésére hivatott szervezet döntése nyomán lép föl. Egy ilyen akcióban való részvétel politikai, erkölcsi szempontból egyszerűbb, vállalhatóbb, mint mondjuk egy egyoldalú amerikai katonai lépés támogatása lett volna. Szerintem jó dolog, hogy a világ ebben az ügyben - úgy tűnik - a lehető legszélesebb egyetértésre jut egymással. Az a tény, hogy Szíria - mely emlékeim szerint szintén tagja a Biztonsági Tanácsnak -, tehát egy arab ország, maga is megszavazta ezt az ENSZ határozatot, ez az arab világ felé is, úgy gondolom, vállalhatóvá teszi a nemzetközi akcióban való részvételt. A részvétel mértékét, formáját, pedig bölcsen és okosan kell meghatározni. Úgy, hogy egyfelől öregbítse Magyarország hírnevét, másfelől pedig fölösleges kockázatot magyar emberéletben, katonai életben sem jelentsen.

Riporter: Úgy tűnik, hogy Irakban magyar katonák nem valószínű, hogy mennek majd, ellenben ugye felvetődött az, hogy Afganisztánban logisztikai feladatokat esetleges német kérésre teljesítsenek magyar katonák.

Orbán Viktor: Mindig meg kell vizsgálni azt, hogy milyen biztonsági föltételek mellett, milyen fölszereltséggel és milyen munkát kell végezni, ez alapján lehet dönteni. Ugye, ha egy ország bent van egy katonai szövetségben, akkor nyilvánvalóan azt tudnia kell, hogy ha közös akciók jönnek létre, akkor abban valamilyen mértékű szerepet kell vállalni. Az már a mindenkori honvédelmi vezetésnek, kormányzatnak, sok esetben pedig magának a parlamentnek a dolga, hogy jól válassza meg a részvétel formáját. Mondok önnek egy példát a mi időnkből. Amikor Afganisztán ellen egyoldalú amerikai kezdeményezés indult, akkor mi nem ajánlottunk fel katonákat, nem is kértek egyébként. Az Egyesült Államok nem kért tőlünk....

Riporter: Nem is volt semmilyen egyeztetés?

Orbán Viktor: Nem, az Egyesült Államok nem kért tőlünk katonai részvételt, felajánlottunk viszont katonai, egészségügyi kapacitást, orvosokat, a tábori kórházakat, ezeket azonban az Egyesült Államok nem vette igénybe, ezért mi néhány százmilliónyi forint segélyt leszámítva közvetlenül nem vettünk részt az afganisztáni hadműveletekben.

Riporter: Még egy szóra a NATO-val kapcsoltban. Egye beszéltünk már erről a cikkről, nem is ez az igazán érdekes, de ugye Magyarország NATO-szerepéről is szó van, és ha nagyon egyszerűsíteni akarom az ezzel kapcsolatos kritikánkat, akkor olyasmit lehet mondani, hogy Magyarország sokat ígért, de talán keveset tett. Erről mit vél?

Orbán Viktor: Nem érzem megalapozottnak ezt a véleményt. Amikor Magyarország belépett a NATO-ba, akkor aláírtunk egy szerződést a NATO-val, amely rögzítette azt, hogy Magyarország milyen ütemben fogja növelni a katonai kiadásait. Ez a szerződés azt mondja, hogy majd 2003-ban, az évszámban már nem vagyok egészen biztos, vagy 2004-ban kell elérnünk a teljes nemzeti össztermék 1,81%-ának katonai kiadásokra fordított arányát, úgy hogy minden évben egyébként 0,1%-ot emeltünk 1998-tól kezdődően. Nohát, ami belefér ebbe a költségvetési növekménybe, azt lehet megvalósítani. A NATO-val kötött szerződés tehát a pénzügyi forrásokat egyértelműen meghatározza. Ennek jegyében még a polgári kormány időszakában, 2000-ben beterjesztettük a parlament elé a magyar haderő hosszú távú reformját, és erről készült egy országgyűlési határozat, amit nagy örömünkre az akkor ellenzékből az MSZP is megszavazott. Tehát azt tudom mondani Önnek, hogy az a munka, amit 2002 előtt végeztünk, azt nagy parlamenti felhatalmazással végezte a polgári kormány, olyan ütemezés szerint, amit magában foglal ez a parlamenti határozat. Tehát a kormányváltásig ebben az ügyben egyetértés volt, csak mióta divattá vált, hogy az előző kormányba, illetve annak teljesítményébe minden lehetséges alkalommal egy elegánsat belerúgnak a mostani kormány tisztviselői, azóta került napirendre az a probléma, miszerint nem kellő ütembe fejlődött volna a magyar hadsereg. Még egyszer mondom, minden hallgatót szeretnék emlékeztetni rá: 2000-ben parlamenti határozatot fogadtunk el a hadsereg reformja ügyében, amelyet az MSZP akkor megszavazott, tehát volt nemzeti, szinte teljes nemzeti egyetértés ezügyben.

Riporter: Ugye a bírálók azt nem is mondják, hogy Magyarország pénzügyi részében nem teljesítette, amit ígért. Abban nem voltak meg azok a számok, amelyeknek kellett. Csakhogy talán a felhasználás módja nem volt teljesen sikeres.

Orbán Viktor: Nézze, én megértem, hogy a világ nemzetközi szereplői jobban szerették volna, ha a rendelkezésre álló pénzt azonnal technikai felszerelésekre költjük. Én más véleményen voltam, én úgy gondoltam, hogy először a katonák önbecsülését kell helyreállítani. Nézze, egy egészséges országban olyan vita nem folyhatna, mint ami manapság is megy Magyarországon, hogy vajon a mi katonáink, helyt tudnának állni egy nemzetközi akcióban. Hát hogyne tudnának helytállni, azért katonák, azért kapták a kiképzésüket, hogy képesek legyenek a legnehezebb körülmények közt is helytállni, amire szerintem egyébként a magyar katonák képesek - igaz, nem minden fegyvernem esetében, meg nem minden akcióban tudnak részt venni, de számos olyan katonai akció létezik, amelybe jó lelkiismerettel elengedhetjük a fölkészített katonáinkat.

Tehát én úgy gondoltam, hogy először az önbecsülést kell helyreállítani, ehhez föl kellett emelni a katonák fizetését, igen jelentős béremelés történt. A szerződéses katonáknak a fizetését is fel kellett emelni, emberivé kellett tenni a lakóhelyeiket, a laktanyák úgy néztek ki, hogy nem is akarom minősíteni. Ezekre mind nagyon sok pénzt el kellett költeni, és ehhez képest valóban, két-három évvel később következik be mondjuk a harci szállító járműveknek a korszerűsítése, az is fontos, meg fog történni. Én ezt a sorrendet tartottam akkor helyesnek, és az akkori kormány 2000-ben osztotta ezt az álláspontot, azért alkottuk meg minden technikai korszerűsítést megelőzően az életpályát, a katonatiszti életpályát. Nem hanyagoltuk el egyébiránt a technikai eszközöket sem, de nem voltunk hajlandóak minden pénzt, ráadásul külföldön gyártott technikai eszközök megvásárlására fordítani csak azért, mert a külvilág nagy fegyvergyártó cégei rendszeresen ezt az igényüket megfogalmazták. Van igazság abban, amit mondanak, de ez nem egy részvénytársaság, hanem egy köztársaság, ahol nem csak gazdasági, hanem más szellemi, spirituális, emberi szempontokat is érvényesíteni kell.

Riporter: NATO után Európai Uniós ügyek. Ma indul EU-ügyekben egy kampány, a négy parlamenti párt indít egy-egy ilyen kampányt. Részt vesz ebben személyesen?

Orbán Viktor: Igyekszem.

Riporter: Hogyan?

Orbán Viktor: Kapok meghívásokat, örömmel fogadom, illetve a szakmai fórumokon és konferenciákon is részt fogok venni. December 7-én lesz a Fidesz úgynevezett Európai Uniós Kongresszusa. Összehívtunk egy kongresszust annak érdekében, hogy elfogadjuk azt a dokumentumot, amely munkacímként Magyarország Európában feliratot viseli. Megfogalmazzuk, hogy mi a véleményünk Európa lehetséges jövőjéről, és azt is, hogy mit kéne tennie Magyarországnak a belépésig még hátralévő másfél évben, hogy állja a versenyt a már belül lévő országokkal. Tehát maga a Fidesz is mindent megtesz annak érdekében, hogy kellő figyelem irányuljon erre a kérdésre.

Riporter: Ugye Önnek Medgyessy Péter írt egy levelet, amelyben arra kérte, hogy mint az Európai Néppárt alelnöke segítse Magyarország Európai Uniós csatlakozását. Ön ha jól tudom válaszolt is erre, melyben azt kérte, hogy Medgyessy Péter részletezze, mégis miben tudna segíteni? Mi az, amiben tudna segíteni?

Orbán Viktor: Én azt írtam a miniszterelnöknek, hogy természetesen eddig is az Európai Néppárt egyik vezetőjeként, most mér alelnökként is azért dolgoztam, és azért dolgozom a jövőben is, hogy a belépésünk megvalósuljon, sőt minél sikeresebben valósulhasson meg. Ha azt akarja, hogy a kormányt segítse - amire én természetesen kapható vagyok -, ahhoz tudnom kell, hogy mik a tárgyalási pozíciók egy-egy ügyben. És azt kértem, küldje el, mik a tárgyalási álláspontok, és milyen érveket használ a kormány, hogy ezeket be tudjam építeni a magam munkájába. Nem szeretek siránkozni, meg panaszkodni sem. Mifelénk azt tartják, hogy inkább irigyeljék, mint sajnálják az embert, ezért nem szívesen sajnáltatom magam, de ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy vannak olyan magyar tárgyalási álláspontok egy-egy fejezet ügyében, amelyeket Brüsszelben már ismernek, de a magyar ellenzék még nem ismeri. Jó lenne, ha ez változna.

Úgy tudom, hogy van két olyan fejezet is, ahol a kormány már az unió tisztségviselői elé tárta a magyar kormány álláspontját, de a magyar ellenzéki képviselők még nem ismerhetik ezeket - jó lenne, ha ez a gyakorlat megváltozna.

Riporter: Kapott már választ egyébként Medgyessy Pétertől, hogy milyen tárgyalási pozíciókkal indulhat majd munkába?

Orbán Viktor: Nem, egyelőre semmilyen segédanyagot, vagy szamárvezetőt sem kaptam.

Riporter: Lesz-e megállapodás alkotmánymódosítás ügyben? Ugye a héten politikai viták előtt, illetve négypárti egyeztetés lesz ez ügyben. Ugye az idő szűkös, mert a hónap végéig elvileg meg kellene egyezni.

Orbán Viktor: Valóban jó lenne, nem is tartom ezt lehetetlennek, bár messze vannak egymástól még az álláspontok. Nem tudom, hogy a bennünket hallgatók mennyire érzik át, vagy tudják átérezni, hogy egy alkotmányjogi fejtegetésnek a jelentőségét az ország jövőjére nézve. Mondanék esetleg egy-két pontot, ahol nincs egyetértés a két fél között: az egyik ilyen álláspontbéli különbség úgy hangzik, hogy lemondjon-e Magyarország a nemzeti hatásköreinek egy részéről, mint ahogy a szocialisták ezt javasolják az alkotmánymódosítás szövegébe, vagy inkább viselkedjünk úgy, mint Franciaország, amely nem lemondott a hatásköreiről, hanem azt fogalmazta meg az alkotmányába, hogy a többi tagállammal együtt gyakorol bizonyos hatásköröket - ez egy nemzeti álláspont. Én személy szerint ezt a második álláspontot osztom - és a Fidesz is.

Riporter: Ennek gyakorlati jelentősége van?

Orbán Viktor: Hát nézze, ha lemond valamiről, az azt jelenti, hogy lemondott, nem veheti vissza. Tehát nem azon az alapon gyakorol egy jogkört, hogy ahhoz joga van, hanem lemondott róla, és eltűri, hogy más gyakorolja ezt a jogot. Ezzel szemben, ha azt mondjuk, hogy a többi tagállammal együtt gyakoroljuk ezt, addig gyakoroljuk együtt, amíg úgy látjuk jónak, hogy együtt gyakoroljuk. Tehát a franciák nem véletlenül ragaszkodtak hozzá, akik az unión belül egy olyan nemzeti érdekeket védő álláspontot képviselnek mondjuk a spanyolokkal egyetemben, melyet érdemes nekünk magyaroknak tanulmányozni. Nem véletlen, hogy ők ehhez ragaszkodtak. De talán más ország is volt ilyen, pl. Portugália is ilyen szerződést kötött, amiben ez a megfogalmazás szerepel.

Riporter: A másik röviden?

Orbán Viktor: A másik kérdéskör arról szól, hogy tudhatnak-e Magyarország állampolgárai arról, illetve garantáljuk-e számukra a lehetőséget, hogy tudhassanak arról, hogy milyen kérdésben, milyen álláspontot képvisel Brüsszelben a magyar kormány. Az Európai Unió államaiban ma azért népszerűtlen az Európai Unió: Németországban, Franciaországban, Ausztriában, sorolhatnám tovább. Tehát rendkívül népszerűtlen maga az Unió, mert az emberek úgy érzik, nem látják át, nem tudnak róla, nincs befolyásuk arra, ami Brüsszelben történik.

Ez leginkább arra vezethető vissza, hogy nincs kellően kidolgozva az a rendszer, ahogyan a Brüsszelben eljáró kormány fölhatalmazást kér a saját parlamentjétől, illetve, hogy a saját parlamentjét tájékoztatja arról a döntéseket megelőzően, hogy milyen álláspontot képvisel majd Brüsszelben. Mi azt szeretnénk, hogyha ez az előre való tájékoztatási kötelezettsége a mindenkori kormánynak a parlamenti képviselőkkel, így rajtuk keresztül a polgárokkal szemben fönnmaradna a csatlakozás után is.

Riporter: Uniós ügyeknél jártunk, folytassuk is ott, ahol az imént abbahagytuk. Alkotmánymódosítás ügyéről beszéltünk. A népszavazás időpontjáról közeledtek az álláspontok?

Orbán Viktor: Nem közeledtek. Hát úgy látom, hogy a kormánypártok továbbra is ezt a március 15-ét...

Riporter: Abban volt elmozdulás, mert mondták, hogy nem feltétlen ragaszkodnak hozzá.

Orbán Viktor: Igen, ez jó hír. Szeretném azért ezt újra elmondani, hogy úgy tűnik a csatlakozással a választópolgárok egyharmada nem ért egyet, kétharmada pedig egyetért. Március 15-e pedig mindannyiunké. Nem szabad minden harmadik embertől elvenni ezt az ünnepet, és egybecsúsztatni egy népszavazást az ünneppel. Egyébként a népszavazásról szóló kétharmados törvény ezt nem is engedi meg.

Riporter: Látjuk-e többet a parlamentben, vagy az Európai Néppárt alenökeként ténykedik-e többet? Azért is kérdezem, mert az első kérdés támadási felülete.

Orbán Viktor: Abbahagyták most már ezt. Tehát ezidáig piszkáltak azzal, hogy nem szólalok meg a parlamentben, de szerintem ebben nincsen igazuk. Ahogy szokás volt az előző kormányváltások idején, a szeptemberi hónap után én is rendesen részt vettem a parlamenti munkában, szavazok is.

Úgy gondolom egyébként, hogy a szavazópolgárokkal való találkozás is része a parlamenti munkának, hiszen képviselői minőségemben nyilatkozom ott, vagy beszélgetek az emberekkel az ország ügyeiről.

A hozzászólással kicsit még várnék. Nézze, akármit is mondanék, akármilyen fontos kérdésben, most még könnyen háríthatnák el az érveimet komoly ügyekben is, még a jó érveket is a másik oldal hívei, hogyhát csak magyarázom a bizonyítványomat, tulajdonképpen csak azt akarom, hogy folytatódjék az, ami a megelőző négy évben volt, a választók másképp döntöttek, nem kérhetem rajtuk számon azt a programot, ami egyébként az én szívemhez áll közel. És ezekben az érvekben van némi igazság. De hát én nem mondhatok mást, mint amit gondolok, nem nyilatkozhatok másképpen az ország egy-egy fontos ügyéről, mint amit én helyesnek látok. Várok még egy kicsit, elmúlik ez, tehát azt gondolom, hogy valamikor a következő év első felében már lesznek olyan ügyek, ahol valóban az számít, hogy mit mond az ember és nem az hogy ki mondta. Nem az számít majd, hogy a volt miniszterelnök mondta. Kivárom ezt az időt türelmesen.

Riporter: Még egy kérdés a jobboldallal kapcsolatban. Az előbb említette, hogy nem az a kérdés, hogy ki a Fidesz elnöke, de hogy magának olyan szerepet szán, hogy egységesítse a jobboldalt.

Orbán Viktor: Próbáltam úgy fogalmazni, hogy a körülményekhez képest pontos legyen, hogy összeadódjon a polgári, nemzet értékeket valló emberek ereje. Hogy ennek mi a pontos formája, pártunió, uniópárt, a polgári szövetség fölé illesztése, erről szintén sok beszélgetés van. Én azt szoktam mondani, ha az ember nagy fába vágja a fejszéjét, akkor ne legyen túlságosan okos. Az olaszok azt mondják: adjunk egy kis időt az időnek is, tehát nem kell minden kérdést megválaszolni, az a fontos, hogy az értékeinkkel, a szándékainkkal és a saját hivatásunkkal tisztában legyünk. Ha ez megvan, akkor meg fogjuk találni azokat a formákat is, melyek megfelelnek az értékeinknek, meg a hivatásunknak is.

Riporter: Mikor?

Orbán Viktor: Szerintem tavasszal. Először is optimista ember vagyok, tehát bízom abban, hogy minden nap okosabbak leszünk valamivel. De úgy látom, hogy tavasszal nagyon sok kérdésre kaphatunk választ: ma például a Kereszténydemokrata Néppárt újonnan megválasztott vezetőivel volt egy nagyon érdekes megbeszélésem, szombaton elmegyek a KDNP elnökségének ülésére, mert voltak olyan kedvesek Varga Laci bátyámék, hogy meghívtak oda, tehát elkezdjük az együttműködést a KDNP-vel. Tavasszal szerintem ennek lesz eredménye.

Riporter: Köszönöm szépen.

Orbán Viktor: Viszontlátásra.

Kapcsolódó elemek