Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fekete péntek

A mai napon számos olyan intézkedés lép életbe, amely több tízezer forinttal rontja a magyar családok anyagi helyzetét, és ezen a napon jelenti be a kormány azokat a további intézkedéseket, amelyekből kiolvasható, hogy a következő két-három évben sem lesz javulás - jelentette ki Pokorni Zoltán.


Dátum: 2006-09-01 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:25.412590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Fekete péntek (Pokorni Zoltán)

Ma lépnek hatályba azok az intézkedések, amelyeket az első Gyurcsány-csomag tartalmaz. Számtalan termék ára emelkedik, adók, járulékok növekednek, az energiahordozókért és közszolgáltatásokért is többet kell fizetni - sorolta Pokorni Zoltán. A politikus hozzátette, hogy emellett a mai napon jelenti be a kormány a második Gyurcsány-csomagot is.

A kormány a vitát mellőzve, korábbi elhatározását erőltetve, ma 14 órakor elküldte Brüsszelbe a megszorításokat tartalmazó úgynevezett konvergenciprogramot, amely számos kritikát kapott az elmúlt napokban - emelte ki Pokorni Zoltán. "A Fidesz és a gazdaság szereplőinek jelentős része az irányt, magát a gyógymódot kifogásolta. Megítélésünk szerint nem szűküléssel, nem a gazdasági növekedés további csökkentésével, hanem bővüléssel lehet kitörni a mai válságos helyzetből" - tette hozzá. A politikus kifejtette, hogy a gazdaság szereplőinek többsége egy gazdaságélénkítő, növekedéspárti, munkahelyteremtő gazdaságpolitikát kívánna, nem pedig adónöveléseket, megszorításokat. "Nem az adókat kellene növelni, hanem az adózók számát. Új munkahelyeket kellene teremteni" - hangsúlyozta. A képviselő elmondta, hogy a most vázolt csomag pesszimisták szerint a következő évben felére csökkenti a gazdasági növekedést, és félő, hogy 2008-ra alig 1 százalékos GDP növekedéssel számolhatunk.

Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy számos kritika érte a csomagot azért, mert nem fejti ki részletesen az eszközöket, nem támasztja alá mindazt, amit fővonalakban leír. A képviselő szerint a csomag kiindulópontja sem hiteles. Idézte az Állami Számvevőszék jelentését, amely leírja, hogy "nem csak a megítélést, hanem az elfogadhatóságot is segítette volna, ha a számítási anyagok információt adtak volna az intézkedések várható társadalmi és réteg hatásaira, illetve az ezek kezelésével kapcsolatos lépésekre". "A kormány nem vallja be, nem mutatja be intézkedéseinek tényleges hatását" - hangsúlyozta a Fidesz alelnöke. Példaként említette, hogy nincs benne az, hogy januártól 22 százalékkal nő a gáz ára. Pokorni Zoltán előrelépésnek nevezte, hogy legalább az autópályapénzek szerepelnek a költségvetésben, ám negatívumként említette, hogy továbbra sincsenek benne a felsőoktatási PPP-pénzek, és igazságügy minisztérium által építendő börtönök költsége.

Pokorni Zoltán kitért az egészségügyben tervezett megszorításokra is. Elmondta, hogy a kormány szándékának megfelelően bevezetik a vizitdíjat, ágydíjat, és fizetni kell a szakellátásokért is. Felidézte a választási kampány tévévitáját, amelyben Gyurcsány Ferenc letagadta, hogy ezekre a lépésekre készülnek.

A politikus beszélt a konvergenciaprogram oktatásra gyakorolt hatásáról is. Elmondta, hogy a következő években forrásokat vonnak ki az oktatásból, csökkentik a normatívák számát, szűkíteni akarják az iskolahálózatot, megközelítőleg 1200 iskola körzetesítéséről, bezárásáról van szó. Kifejtette, hogy csökkentik az egyházi intézmények támogatását, a kisebb települések kiegészítő támogatását megszüntetik, és a konvergenciaprogram nyíltan beszél a felsőoktatás privatizálásáról, egyetemek, kutatóhelyek magánkézbe adásáról is.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4471, 'source_type': 'media', 'source_id': 454, 'target_type': 'article', 'target_id': 54993, 'relation_type': 'describes'}