Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország részt vesz a libanoni misszióban

Magyarország 12 határőrt és 6 katonaorvost ajánl föl az ENSZ libanoni békefenntartó erejébe (UNIFIL) a kormány elvi döntése szerint, amelyet előzetesen támogattak a parlamenti pártok is - jelentette be pénteken a magyar diplomácia vezetője az Európai Unió külügyminisztereinek értekezletén, amelyet a finnországi Lappeenrantában tartanak.


Dátum: 2006-09-02 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:31.376568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Polgár Viktor, a külügyminisztérium szóvivője számolt be telefonon az MTI-nek. Az EU soros finn elnökségi idejének első informális külügyminiszteri találkozóját tartják a karéliai városban. Az első nap témája a közel-keleti helyzet volt.

Az EU közös biztonság- és külpolitikai képviselője szerint Brüsszel továbbra is tárgyalásos úton próbálja elősegíteni az iráni atomkonfliktus megoldását. Javier Solana szavai szerint még mindig van esély a diplomácia számára. E célból a jövő hét elején találkozik egy európai helyszínen Ali Laridzsáni nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalóval. Az EU hajlandó a jövőben a Hamász palesztin szervezettel is tárgyalni, ha az egy palesztin nemzeti egységkormány részét képezi - közölték nevük elhallgatását kérő diplomaták a finn városban. Ez változást jelent az unió eddigi álláspontjában. Az informális tanácskozáson részt vevő miniszterek többsége egyetértett a fenti módosulással. Ennek értelmében a nemzeti egységkormányt Mahmúd Abbász palesztin elnök állítaná össze, s részvételével a Hamász elismerné az elnök által rögzített alapelveket anélkül, hogy ezt nyilvánosan megerősítené. Az elvek közé tartozik Izrael létezésének elismerése is.

A fentieket megerősítve a német külügyminisztr arról beszélt, hogy esélyt lát a palesztinok és Izrael közötti párbeszéd felújítására. Frank-Walter Steinmeier szavai szerint "van lehetőség arra, hogy Izrael megtalálja a palesztin féllel való párbeszéd felújításának alapját". Ennek feltétele Izrael elismerésére vonatkozó jelzés, a palesztin nemzeti egységkormány megalakítása és az elrabolt izraeli katonák szabadon engedése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek