Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntettek Újvidéken a Milosevic utcanév ellen

Csaknem háromezren tüntettek pénteken Újvidéken az ellen a kezdeményezés ellen, hogy a városban sugárutat nevezzenek el a háborús bűnökkel vádolt volt szerb és jugoszláv elnökről, a néhai Slobodan Milosevicről, és hogy átkereszteljék a Zoran Djindic exkormányfőről elnevezett utcát.


Dátum: 2006-09-02 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:32.094313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerbek ezrei vonultak fel a tiltakozó akció keretében, a gyilkosság áldozatává vált Nyugat-barát reformer miniszterelnököt, Zoran Djindjicet ábrázoló plakátokkal, többnyire Djindjic ellenzékben lévő demokrata pártjának tagjai.

A nacionalista diktátort, Milosevicet a horvátországi és bosznia-hercegovinai (1991-1995), valamint a koszovói etnikai tisztogatásban és háborúban (1998-1999) játszott politikai irányítói szerepéért akarta felelősségre vonni a hágai Nemzetközi Törvényszék, azonban még a per befejeződése előtt vizsgálati fogságában meghalt, idén március 11-én.

A B92 belgrádi rádió beszámolója szerint a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) újvidéki szervezete kezdeményezte azt, hogy Milosevicről nevezzenek el egy bulvárt Újvidéken. A városi tanácsban a Miloseviccsel szimpatizáló nacionalista Radikális Párt élvez többséget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek