Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irakban megvannak a polgárháború feltételei

Irakban megvannak a polgárháború feltételei, ez utóbbi azonban még elkerülhető - közölte az amerikai védelmi minisztérium pénteken közzétett negyedévi jelentésében.


Dátum: 2006-09-02 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:33.720330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kongresszus számára készült jelentés szerint Irakban, ahol mintegy 138 ezer amerikai katona állomásozik, "megvannak azok a feltételek, amelyek polgárháborúhozvezethetnek". "Ugyanakkor a jelenlegi erőszak nem polgárháború, és polgárháború felé történő elmozdulást meg lehet akadályozni" - áll a jelentésben. A dokumentum szerint az elmúlt hónapokban megnőtt a polgárháborúval kapcsolatos aggodalom az iraki lakosságon belül és egyes biztonsági szakértők között. Az előző három hónaphoz viszonyítva az elmúlt három hónapban a hetente elkövetett támadások száma 24 százalékkal, az iraki áldozatok száma pedig 51 százalékkal nőtt - mutat rá a jelentés.

A dokumentum szerint a Szaddám Huszein volt elnök idején hatalom lévő szunnita kisebbség és síita többség között az elnyomás évtizedei alatt lappangó erőszak most konfliktusba torkollik. A felekezetek közötti erőszak északon, Bagdad peremvárosaiban, Dijála tartományban és az olajban gazdag Kirkukban terjed. A felekezetek közötti erőszakért, így a kivégzésszerű gyilkosságokért a gyakran az Egyesült Államok által kiképzett biztonságiakat is magukban foglaló halálosztagok a felelősek. A 63 oldalas jelentés szerint a szunnita lázadás "erős és életképes", bár némileg elhomályosítja a fokozódó felekezetek közötti erőszak.

Abu Muszab az-Zarkávinak, az al-Kaida iraki csoportja vezetőjének a likvidálása ellenére a terrorhálózat továbbra is képes műveletek végrehajtására rugalmas és félig önálló parancsnoki szervezetének köszönhetően - mutat rá a dokumentum. A jelentést akkor tették közzé, amikor a Bush-kormányzat újabb kampányt indított a lakosok egy része előtt népszerűségét vesztett iraki szerepvállalás védelmében. Harry Reid, a Demokrata Párt szenátusi vezetője szerint a jelentés arról tanúskodik, hogy a Bush-kormányzatnak egyre inkább fogalma sincs arról, mi történik Irakban a terepen. Nancy Pelosi, a Demokrata Párt képviselőházi vezetője viszont riasztónak találta a jelentést. - "Az iraki háború rossz háború, olyan valóság, amelyet a Fehér Ház semmilyen retorikája sem tud megmásítani" - szögezte le közleményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek