Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A konvergenciaprogramot bírálta Becsey Zsolt

Erős kritikát fogalmazott meg a konvergenciaprogrammal kapcsolatban Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szombaton Szegeden.


Dátum: 2006-09-02 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:38.574455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzat előrejelzései az államháztartási hiányról eddig mintegy 4-6 százalékkal eltértek a valóságtól, az infláció is magasabb volt a vártnál, s ez "Brüsszelből nézve vagy azt jelenti, hogy két és fél évig nem akartunk igazat mondani, vagy ami még rosszabb: azt sem tudtuk, hogy mi folyik az országban" - jelentette ki sajtótájékoztatóján az EP gazdasági és monetáris bizottságának magyar tagja.

Két súlyos konzekvenciája van a programnak: az egyik, hogy csökken a gazdasági növekedés, a kormány által is bevallottan két évig csak 2,2-2,5 százalék körüli lesz; a másik, hogy a foglalkoztatás gyakorlatilag stagnál, mondhatni csökken, holott az egész európai gazdaságpolitikának és a gazdaságélénkítésnek az a lényege, hogy minél több munkahely teremtődjön, főleg kis- és középvállalkozásokkal - tette hozzá. Véleménye szerint sokkoló, hogy a GDP-arányos adósság három évig még nő; a kormány bevallása szerint több mint hetven százalék fölé emelkedik, ellentétben más uniós államokban tapasztalható tendenciákkal, ahol ez stagnál, vagy csökken.

A Magyar Nemzeti Bank jövőre 6,2 százalékos inflációt prognosztizált, idén pedig 3 százalékost, de a Gyurcsány-csomag miatt ez valószínűleg már idén is eléri az 5-5,5 százalékot - mondta a politikus. Szavai szerint az infláció felpörgése elsősorban a központi intézkedéseknek, az adóemeléseknek köszönhető, amelyek "semmire sem jók", hiszen visszavetik mind a gazdasági növekedést, mind pedig a foglalkoztatás növekedését. A képviselő ugyanakkor rámutatott: az elfogadott konvergenciaprogram előfeltétele annak, hogy Magyarország megkapja a kohéziós alapokat; Szegeden erre épül a kutatásfejlesztést támogató Biopolisz projekt, a város közlekedésének javítása és a Szegedet elkerülő M43-as út megépítése is - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek