Az EU-külügyminiszterek megfenyegették Törökországot
Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Finnország szombaton azzal fenyegette meg Törökországot, hogy az EU legalábbis részlegesen felfüggeszti a vele kezdett csatlakozási tárgyalásokat, ha Ankara nem ratifikálja a 25-ökkel, köztük Ciprussal között vámuniós szerződését.
Dátum: 2006-09-02 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:39.212432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Törökországnak be kell tartania kötelezettségvállalását, és ha ez nem történik meg, olyannyira súlyos helyzet áll elő, hogy azt európai szinten kell megvitatnunk" - jelentette ki Erkki Tuomioja finn külügyminiszter annak az értekezletnek keretében, amelyet az EU-tagállamok külügyminisztereinek a részvételével rendeztek a délkelet-finnországi Lappeenrantában. "A legkevesebb az, hogy nem folytathatjuk a megbeszéléseket az egységes piacot érintő témakörökről" - hangoztatta a finn diplomácia vezetője.
Törökország és az EU között tavaly októberben kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások. Ankara 2005 júliusában aláírta azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében az EU-val kötött vámszerződése kiterjed a 2004-ben a szervezethez csatlakott tíz országra, köztük Ciprusra is. Törökország azóta sem ratifikálta a jegyzőkönyvet, és a benne foglalt rendelkezéseket a gyakorlatban nem alkalmazza Ciprus esetében. Így például elutasítja azt, hogy a szigetország hajói a török kikötőket használhassák.
MTI - fidesz.hu