Tízezer MSZP-tagnak veszett nyoma
A közelmúltban befejeződött az MSZP teljes tagnyilvántartásának ellenőrzése. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a 41 ezer embernek kipostázott tagságit csak 30 ezren vették át.
Dátum: 2006-09-02 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:39.565458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke és Juhász Ferenc, a párt alelnöke tartott csütörtökön eligazítást a szocialisták megyei irodavezetőinek a közelgő önkormányzati választásra való felkészülés jegyében. Értesüléseink szerint a tanácskozáson szóba került Juhász minapi, köztelevízióban tett, az államháztartási hiányra vonatkozó kijelentése. A politikus ott arról beszélt, hogy négyévnyi kormányzás után sem volt tisztában senki a kabinet tagjai közül (ideértve Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is) a deficit tényleges mértékével. Információink szerint gyakorlatilag ezt erősítette meg Juhász Ferenc a tegnapi ülésen is, ahol tudomásunk szerint kijelentette: ő a választások éjszakáján szembesült az államháztartási hiány nagyságával. - Az MSZP megyei irodavezetői végighallgatták párttársukat majd kinevették - közölte forrásunk.
A közelmúltban befejeződött az MSZP-ben a teljes tagnyilvántartás ellenőrzése, a téma a csütörtöki megbeszélésen is napirenden volt A szocialistáknak a helyi nyilvántartások alapján az országos pártközpontból küldtek ki egy adatlapot, amelyet értesüléseink szerint 41 ezren küldtek vissza a Köztársaság térre. Az adatlapokat a helyi pártirodák is visszaküldhették. Ez alapján tértivevényes küldeményben kipostázták az új tagságikat, amit viszont személyesen már csak 30 ezer ember vett át. A két számadat közötti különbség alapján a megyei irodavezetők közül is többen arra a következtetésre jutottak, hogy az MSZP helyi szervezeteit helyenként fiktív tagokkal töltötték fel.
Magyar Nemzet - fidesz.hu