Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a kormány be nem váltott választási ígéretei miatt

Mintegy ezren vonultak keresztül Budapest belvárosán ébresztőórákkal a kezükben szombaton, hogy tiltakozzanak a kormány be nem váltott választási ígéretei miatt.


Dátum: 2006-09-03 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:42.469037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tömeg az Erzsébet téren kezdte a sétát, majd a bazilikát, a Szabadság téri MTV-székházat és a Parlamentet érintve a Sándor-palotához vonultak az emberek. Mindegyik helyszínen megcsörgették az ébresztőórákat, Bencsik András, a Magyar Demokrata című újság főszerkesztője, a demonstráció ötletgazdája szerint ezzel jelezve, hogy "itt az idő" a váltásra.

A felvonulók egy-egy vekkert helyeztek el az Magyar Televízió épülete előtt és az Országház VII-es kapujánál is. A Sándor-palotánál pedig egy magyar zászlót adtak át a köztársasági elnök protokollfőnökének "Üdvözlet a köztársasági elnök úrnak" felirattal.

Bencsik Andás az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának hangsúlyozta, hogy spontán szerveződő civil kezdeményezés volt a szombati séta, amelynek ötletgazdái a Demokrata Televízió Sajtóklub című műsorának résztvevői.

Az eseményt nem jelentették be a rendőrségnek - tette hozzá. A tömeget kezdetben nem kísérték rendőrök, a Parlamentnél, illetve az azt követő útszakaszon viszont egyre több rendőrautó követte a sétálókat. Az utolsó helyszínen, a Sándor-palotánál pedig már mintegy ötven egyenruhás jelent meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek