Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem ért egyet a kábítószeres bűncselekmények büntetésének enyhítésével

A büntető jogszabályok, illetve a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés hatályon kívül helyezi a büntetési tétel középmértékére vonatkozó rendelkezéseket, új szabályozást vezet be a terrorcselekményekkel kapcsolatban és a jelenleginél differenciáltabb rendelkezéseket ír elő a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények szankcionálásánál.


Dátum: 2002-11-12 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:59.012404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP vezérszónoka, Csákabonyi Balázs szerint a Btk.beterjesztett módosítása a bűncselekmények csökkenésének irányába fog hatni, Répássy Róbert fideszes képviselő viszont hangsúlyozta: frakciója számára a beadvány elfogadhatatlan, és kiemelten az a kábítószerrel kapcsolatos büntetőjogszabályok tervezett enyhítése. Az elhangzott bizottsági álláspontokból és a kisebbségi véleményekből kitűnt, hogy a bizottságokban a kormánypártok támogatásával szemben a polgári oldal nem tartotta általános vitára alkalmasnak az előterjesztést.

Répássy Róbert, a Fidesz egyik jogi szakembere hangsúlyozta: az előterjesztéssel az állam éppen onnan vonul ki, ahonnan nem kellene, és oda vonul be, ahová nem kellene.

- Az új kormány elgyengül, ha kábítószert lát és bekeményít, ha tüntetéseket - fogalmazott. A fideszes képviselő szerint a törvényjavaslat elfogadásával a bírók újból a minimumhoz közelítő büntetési tételekből fognak kiindulni. Kitért arra, hogy az eddigiekkel szemben törlik a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből kizártak köréből a visszaesőket, a bűnszövetkezeti tagokat és az üzletszerű bűnelkövetőket. Megdöbbentőnek nevezte Répássy Róbert a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények körében bevezetni tervezett enyhítéseket, elsősorban azt, hogy - mint mondta - aki iskolában drogot árul, az az eddigi 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés helyett csak maximum 3 évvel lesz büntethető.

- Ép ésszel, józan ítélőképességgel indokolhatatlan, hogy a 14 év alatti gyermekek meggyilkolásának büntetési köréből elveszik a jelenleg vagylagosan alkalmazható életfogytiglani tételt - mondta Répássy Róbert.

A szintén a Fidesz nevében felszólaló Gyimesi József az előterjesztés azon részéről beszélt, amely a büntetőeljárási törvény megváltoztatását jelenti. Közölte: frakciója egyetért egyes eljárásjogi szabályok módosításával, így például a védő jogának kiterjesztésével, a kirendelt védő díjazásával. Hangsúlyozta azonban, nem tudnak egyetérteni azzal, hogy az ügyvéd büntetőügyben akkor is eljárhasson, ha tanúként beidézték, de a vallomástételt megtagadja. Gyimesi József kifejtette, hogy elviekben egyetértenek az óvadék intézményének bevezetésével, ám tervezett formájában sérül a törvény előtti egyenlőség elve.Lengyel Zoltán a Fidesz képviseletében azt mondta: a gyermekek nagymértékben ki vannak téve a kábítószer-fogyasztás veszélyeinek. Szijjártó Péter szintén fideszes honatya szerint nem szabad segíteni a gyerekeket a kábítószerre való rászokásban. Répássy Róbert cáfolta azt a feltételezést, mely szerint az előző kormány "fiatalok tömegeit zárta volna börtönbe" kábítószer-fogyasztás miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek