Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövő héten tárgyalja az Ab a köztársasági elnöki beadványokat

Jövő héten tárgyalja az Alkotmánybíróság (Ab) a köztársasági elnök beadványait - tájékoztatta az MTI-t az Ab sajtófőnöke.


Dátum: 2006-09-03 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:44.472068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő a felsőoktatási törvény egy rendelkezését támadó indítványa ügyében várhatóan heteken belül megszülethet a határozat - tette hozzá Sereg András. Az ügy előadója az Ab elnöke, Bihari Mihály.

Az államfő augusztus 2-án küldte meg véleményezésre az Ab-nek a felsőoktatási törvény módosításáról szóló törvényt. Álláspontja szerint sérti a felsőoktatási intézmények autonómiáját a módosított felsőoktatási törvény azon rendelkezése, amely szerint a felsőoktatási intézmény rektora csak az intézményben működő gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be a szenátusnak az intézmény autonómiáját alapvetően érintő döntések meghozatalára vonatkozó előterjesztéseket.

A másik államfői beadványban - amelyet még márciusban nyújtott be a köztársasági elnök - Sólyom László az állami kitüntetés-adományozási jogkörének értelmezését kérte. Sereg András korábbi tájékoztatása szerint ebben az ügyben a határozattervezet már elkészült, és azt már több alkalommal tárgyalták is az alkotmánybírák.

Mindkét államfői beadványt az Ab sürgősséggel tárgyalja.

Az Ab jövő heti napirendjén az államfői beadványok mellett szerepel többek között "egy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálata tárgyában készülő határozattervezet" is. Ebben az szerepel, hogy a "központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló" törvényben az Országgyűlés nem szabályozta a miniszter helyettesítésénél, hogy a jogalkotói hatáskör nem átruházható.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek