Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaotikusak a bevezetésre váró intézkedések

A gyógyszerforgalmazás liberalizációja döbbentette meg leginkább a Fideszt - mondta a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa. Mikola István az InfoRádióban elképesztőnek nevezte, hogy az egészségügyi reformot a kormány egy fizetős technika bevezetésévé alacsonyította.


Dátum: 2006-09-03 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:46.062930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere szerint nem származik többletbevétel a vizitdíj bevezetéséből, mert a bonyolult adminisztráció bőven felemészti a bejövő összegeket.

Mikola István szerint igen kockázatos a gyógyszerforgalmazás liberalizációja, amelynek keretében a nem vényköteles szereket a gyógyszertárakon kívül is lehet árulni. A Fidesz képviselője úgy véli, hogy ezzel veszélybe kerülhet a gyógyszerbiztonság.

"Nem értjük, hogy miért kell kivinni a gyógyszereket a plázákba. Belátjuk, hogy ez egy óriási üzlet egyeseknek..., de ezt hazardírozásnak tartjuk" - jegyezte meg. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, óriási felháborodást vált ki, ha a konvergeciaprogramnak megfelelően bezárják a kisvárosi kórházak egy részét. "Ebből lesz aztán akkora cirkusz, amit élve nem lehet megúszni" - fogalmazott a fideszes képviselő.

Mikola István kaotikusnak nevezte a bevezetésre váró intézkedéseket. Példaként említette, hogy a háziorvosok díjtételeit akarja csökkenteni a kabinet, miközben az egyik legfontosabb cél az alapellátás megerősítése lenne.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek