Elfogták az al-Kaida második számú iraki vezetőjét
Elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki részlegének második számú vezetőjét az arab ország biztonsági szervei - jelentette be vasárnap Muaffak ar-Rubai, az iraki kormány nemzetbiztonsági tanácsadója a bagdadi televízióban.
Dátum: 2006-09-03 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:46.382831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszámolója szerint Hámed Dzsuma Fárisz asz-Szuaidit június közepén Baakúba környékén tartóztatták le, nem messze attól a helytől, ahol Abu Musza az-Zarkávi, az al-Kaida iraki parancsnoka életét vesztette - közölte a nemzetbiztonsági tanácsadó.
Biztonsági források szerint Szuaidi, vagy mozgalmi nevén Abu Humám, illetve Abu Rana irányította azt a merényletet, amelynek során a többségében szunniták lakta Szamarrában februárban felrobbantottak egy síita mecsetet. Az akció heves tüntetéseket váltott ki a Bagdadtól 125 kilométerre északra lévő városban.
Szuaidi Abu Ajjúb al-Maszrinak, az al-Kaida iraki parancsnokának közvetlen helyettese volt. Az egyiptomi származású Maszri azt követően került az iraki szervezet élére, hogy június 7-én egy légitámadásban a jordániai születésű Zarkavi Baakúbában meghalt.
Rubai nemzetbiztonsági tanácsadó elmondta: Szuaidi egy olyan házban húzta meg magát, ahol családok élnek, és amikor a biztonsági erők megrohamozták az épületet, a nőket és gyerekeket akarta élő pajzsként felhasználni. Rubai szerint Szuaidi elfogásával az al-Kaida "súlyos sebet" szenvedett el.
MTI - fidesz.hu