Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai külpolitika a terrorizmust szítja?

Mohammed Hatami szerint az amerikai külpolitika a terrorizmust szítja világszerte; az Egyesült Államokba érkezett volt iráni elnök a hét végén Chicagóban több fórumon is felszólalt.


Dátum: 2006-09-03 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:50.498261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai kormány szavakban a terrorizmus ellen küzd, "öntelt és háborúra uszító politikája" azonban csak fokozza a terrorizmust és az erőszakot - mondta az Észak-amerikai Iszlám Társaság ülésén a VOA rádió vasárnapi híradása szerint.

A reformer vallási vezetőként számon tartott Hatami, aki 1997 és 2005 között volt országa elnöke, a legmagasabb iráni méltóság, aki az 1979-es iráni forradalom óta az Egyesült Államokba látogat.

A héten a vezető amerikai lapok címoldalán szerepelt a hír, hogy Washington az amerikai-iráni atomvita ellenére megadta a beutazási vízumot Hataminak, aki egy, a kultúrák közötti megértést szorgalmazó amerikai csoport meghívására a híres washingtoni nemzeti székesegyházban fog előadást tartani.

Hatami ugyancsak Chicagóban, egy külvárosi mecsetben muszlim vezetők előtt a világvallások közötti párbeszéd kibővítését szorgalmazta. Mint hangsúlyozta, az igazi hívők soraiban nincsenek szélsőségesek vagy a vallás nevében robbantó terroristák. Kifejezte meggyőződését, hogy együttműködés alakítható ki az eltérő felekezetek között. Egyben arra hívta fel az amerikai muszlim vezetőket, hogy alakítsanak lobbicsoportokat az iszlámról alkotott téves elképzelések megszüntetése érdekében.

A két hétre Amerikába érkezett Hatami csütörtökön tart beszédet a washingtoni székesegyházban, ahol az előzetes értesülések szerint a civilizációk közeledéséről, valamint arról kíván beszélni, hogy mi a szerepe a három ábrahámi vallásnak, az iszlámnak, a judaizmusnak és a kereszténységnek a békefolyamatban. Pénteken egy ENSZ-konferencián vesz részt New Yorkban.

A The Washington Post korábbi híre szerint Jimmy Carter volt amerikai elnök hajlandó találkozni Hatamival. Az újság úgy értékelte, hogy a találkozó, ha létrejön, fontos fejezet lesz az amerikai történelemben, mivel éppen Carter hivatali ideje alatt romlott meg az Egyesült Államok és Irán viszonya a teheráni követségfoglalás következtében. Az amerikai diplomáciai képviseletet megszálló "iszlám diákok" 52 amerikait ejtettek túszul és tartottak fogva 444 napon keresztül. A volt elnökök találkozóját Hatami kezdeményezte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek