Vétójogot az önkormányzatoknak!
Orbán Viktor szerint a kormány becsapta az országot, és felelőssé tehető a gazdaság helyzetéért. A pártelnök támogatta Kósa Lajos javaslatát, hogy alakuljon meg egy önkormányzati vezetőkből álló testület, amelynek vétójoga lenne a központi költségvetés és a nemzeti fejlesztési terv elfogadásakor.
Dátum: 2006-09-03 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:51.450109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha az önkéntesek olyan jól dolgoznának országszerte, mint Szolnokon, akkor a siker nem maradna el az önkormányzati választásokon sem - emelte ki kampánynyitó beszédében Orbán Viktor, arra emlékeztetve, hogy a tavaszi kampányban milyen lelkes csapat segítette a Fidesz munkáját ebben a városban. A Fidesz elnöke kitért arra is, hogy családja fele a környéken él, így tisztában van azzal, mekkora szüksége van a városnak a változásra. Kiemelte: Botka Lajosnét, a szocialisták jelenlegi polgármesterét idén el sem merik indítani a választásokon, nehogy szembesülniük kelljen azzal, mit tettek Szolnokkal az elmúlt négy esztendőben. Szükség van a változásra, hogy megnyíljon a lehetőség arra, Szalay Ferenc legyen ismét a polgármester - húzta alá Orbán Viktor.
Nem sokkal a választások után egy összejövetelen hangzott el az a mondat, mely szerint nem kell majd sok idő ahhoz, hogy az emberek az mondják: Ti döntöttetek jól; és lehet ugyan, hogy nem értünk egyet a programotokkal, de a jobboldaliaknak legalább nyitva volt a szemük - fogalmazott beszédében a Fidesz elnöke. Így folytatta: "és valóban, visszagondolva az országgyűlési választásokra, szinte érthetetlen, hogyan hihették el százezer számra az emberek azokat a durva hazugságokat, amelyekkel elborították az országot a szocialisták. Hogyan hihették el azt, hogy nagy a jólét, hogy dübörög a gazdaság, hogy nem lesz fizetős a felsőoktatás és az egészségügy, hogy nem lesz szükség megszorításokra, hogy nem lesz áremelés, sőt adócsökkentés várható. Orbán ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a Fidesz a kampány során végig figyelmeztette az országot arra, mi fog történni, ha ez a kormány marad a hatalomban.
Nyílt, szervezett politikai hazugság
"A tavaszi választások nagy tanulsága, hogy egy demokráciában is tönkre lehet tenni egy országot" - szögezte le a Fidesz elnöke, hozzáfűzve: és még ebben az esetben sem biztos, hogy az adott ország polgárai elzavarják azokat, akik mindezt véghezvitték. Kemény lecke ez számunka - tette hozzá. Kifejtette: ma már világos mindenki előtt, hogy az országgyűlési választások során nyílt és szervezett politikai hazugság történt. Mint fogalmazott, az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel tévedésbe lehetett ejteni és hónapokon keresztül abban is lehetett tartani az ország többségét. Véleménye szerint két dologra volt mindehhez szükség: gátlástalanságra és pénzre, hogy hihetővé tudják tenni hazugságaikat.
"Bátran mondjuk ki, hogy valójában nem a programjuk - melyről ők maguk is bevallják, hogy egy lyukas kétfillérest sem ért -, csak a pénzük kerekedett felül" - húzta alá Orbán, kiemelve: ez a szomorú mérlege a parlamenti választásoknak. Hozzátette: mikor az ország kormányzói látták, hogy nagy a baj, akkor ami pénzt leltek a kasszában, és amit csak hitelként fel lehetett venni, azt elköltötték a választási győzelemre, egyszerűen szétosztogatták. Ezért tart ma ott Magyarország, ahol tart - közölte.
Orbán Viktor szerint a nyílt politikai hazugság azt jelenti, hogy az emberektől megtagadták a tájékozódás szabadságát, így elvették az emberektől a szabad döntéshez való jogot is. Ez az ország már nem az az ország, ahol tavasszal éltünk - hívta fel a figyelmet a Fidesz elnöke, rámutatva: a választók rájöttek, hogy becsapták őket. Mint mondta, éppen az veszi el most a pénzüket, az teszi őket munkanélkülivé, akitől a legtöbbet várták. "Odaadták a bizalmukat és a reményüket" - jellemezte a helyzetet a politikus, aki szerint az ország fele áprilisban bekötött szemmel szavazott. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a mai súlyos helyzetért nem a bekötött szeműek a felelősek, hanem azok, akik félrevezették és megtévesztették az embereket.
Felelősségre kell vonni azokat, akik az országot ebbe a helyzetbe sodorták
"Áprilisban ugyan bekötött szemmel szavaztak kétszer is az emberek, ám október elsején lesz a harmadik forduló" - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: ez lesz az igazi forduló. Mint mondta, most már tisztán látunk, Magyarország minden polgára ismeri az ország gazdasági helyzetét. Véleménye szerint meg van az esély arra, hogy jól döntsünk. "Nagy lehetőség ez az emberek előtt" - fogalmazott a politikus, kiemelve: az önkormányzati választás tétje világos. Az ország kimondhatja, hogy nem fogadja el azt, hogy becsapták őket, és nemet mondhat a Gyurcsány-csomagra is, sőt felemelheti a hangját az ellen, hogy vele fizettessék meg a rossz kormányzás árát. Mint mondta, felelősségre kell vonni azokat, akik az országot ebbe a helyzetbe sodorták.
Mint fogalmazott, "hatalmi szempontból az országgyűlési választást a szocialisták nyerték, erkölcsi szempontból pedig a jobboldal. Mondjuk ki továbbá, az MSZP győzelméhez nem társul társadalmi, erkölcsi elfogadottság, a jobboldal erkölcsi győzelméhez pedig nem társulnak kormányzati eszközök, de mindannyian tudjuk, hatalomra nem lehet erkölcsöt építeni, de erkölcsi alapra lehet majd kormányzati politikát".
Megállítható a Gyurcsány-csomag
Az önkormányzati választást komoly lehetőségnek nevezte arra, hogy hazánk letérhessen a gyurcsányi útról. "Az emberek kifejezhetik, hogy nem fogadják el a csomagot, és ha megteszik, akkor a kormánynak ezt tudomásul kell vennie. Ha az ország többsége a csomag ellen szavaz, akkor a kormány nem mehet tovább ezen az úton, mert erre az útra önkényesen és felhatalmazás nélkül lépett. És ha az emberek megálljt parancsolnak, akkor arról az útról le kell lépni." Ugyanis ha nem ez történik - tette hozzá -, abból feszült helyzet, tüntetések, ellenállás és konfliktusok várhatók. Olyan megosztottság alakul ki, amely mindent lefékez és mindent megakadályoz - szögezte le. Mint fogalmazott, a megosztottság nem jobb- és baloldali emberek között lesz majd, hanem a kormány és az emberek között alakul majd ki, a konfliktusoknak pedig az a következménye, hogy lefagy tőlük az ország. Ezért nem fogadhatjuk el a konvergenciaprogramot sem, mert az a leszakadás programja, nem Európa utolérésének, hanem az Európától való leszakadásnak a programja - mondta, hozzáfűzve, hogy ezt maga a konvergenciaprogram is bevallja, amikor azt prognosztizálja, hogy 2009-ig távolodni fogunk az Unió átlagától, utána meg lesz, ami lesz. Egy ilyen programot nem fogadhatunk el.
Ne engedjük, hogy megtévesszenek bennünket
A volt miniszterelnök emlékeztetett, hogy korábban bármilyen baj is ütötte fel a fejét Magyarországon, a szocialisták rögtön megmondták: a Fidesz tehet róla. "A Fidesz, meg az 1998-2002 között kormányzó pártok, leginkább személy szerint én, a patás ördög. Azóta finomítottak ezen az elgondoláson: most azt találták ki, hogy a mai bajokról már nem a Fidesz-kormány tehet, hanem az elmúlt tizenhat év, úgy, ahogy volt. A lényeg azonban mindig ugyanaz, ne engedjük, hogy megtévesszenek bennünket: ha ők kormányoznak, ők sohasem felelősek semmiért."
Mondjuk ki bátran, az elmúlt tizenhat évre hárítani a felelősséget a mai gazdasági és pénzügyi válságért vérszegény és szánalmas próbálkozás - jelentette ki. Felidézte: "2001 végén Magyarországon a költségvetési hiány mértéke csak 3 százalék volt, most pedig 10 százalék felett van. 2001 végén az adósság még csak 52 százaléka volt a nemzeti összterméknek, most a 70-et veri. Akkor a munkanélküliség csökkent és 5,5 százalék volt, most nő, és elhagyta a 7,5 százalékot. Akkor még 240 forintért vásárolhattunk egy eurót, most időnként 275-280-ért tesszük." 2002-ben Magyarországon mindenki egyetértett abban - közgazdászok, szakértők, szocialista politikusok vagy éppen a polgári oldal képviselői -, hogy Magyarország olyan állapotban van, hogy 2006-ban vagy legkésőbb 2007-ben be fogja vezetni az eurót - sorolta tovább, és hozzátette: "ilyen ország voltunk négy évvel ezelőtt, és innen juttatak bennünket oda, hogy nemcsak azt nem tudják megmondani, mikor vezetjük be az eurót, hanem ráadásul nem közeledünk, hanem távolodunk attól."
"Ez az első kormány, aki az örökségért, amit átvesz, csak saját magát hibáztathatja, hiszen saját maguktól veszik át ezt az örökséget. Ha polgári kormány lett volna az elmúlt négy évben, a mostani megszorításokról szóló vita teljesen értelmetlen lenne, mert nem lenne megszorítás, nem ilyen helyzetben lenne Magyarország. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen gyenge kormányzati tevékenységet mutató négy évvel a hátunk mögött, nem mondhatják azt a magyar népnek hogy nincs más út, csak az, amin járunk. Nem mondhatják, hiszen ezt sokan már most sem viselik el. Nem mondhatják az embereknek, hogy egyedül ez lehetséges, hiszen sokan már most is úgy gondolják, az, ami van, kibírhatatlan" - mondta a politikus.
A polgári oldalnak van alternatív javaslata a problémák orvoslására
A Szövetség elnöke ezután kitért arra, ebben a helyzetben mit tenne egy polgári kormány. "Először is megvalósítaná azt a programot, amit meghirdetett: munka, otthon, család. Azért dolgoznánk - és meg is lenne az eredménye -, hogy mindenkinek lehesssen munkája, saját otthona és mindenki annyi gyermeket nevelhessen fel tisztességben, amennyit helyesnek lát. És mi képesek vagyunk arra, hogy ilyen Magyarországot építsünk fel, mert egyszer ezt már megvalósítottuk." Ezért, mondta, a Fidesz ma is azt mondja, hogy radikális adó- és járulékcsökkentésre van szükség, amely az egyetlen megoldási lehetőség, és egyszerre orvosolja a költségvetési hiányt és nem fosztja meg az embereket a munkahelyüktől. Nem tönkreteszi, hanem segíti a magyar kis- és középvállalkozókat, ezért ha ma polgári kormánya lenne Magyarországnak, akkor nem megszorító csomagról, hanem radikális adó- és járulékcsökkentésről beszélne egész Magyarország - szögezte le a pártelnök. Kitért arra, hogy még magyar példák is azt mutatják, alacsonyabb adókulcsokkal a költségvetésnek is nőhetne a bevétele. "A szocialisták legalább saját maguktól tanulhatnának: egyszer az elmúlt tizenhat évben vettek egy nagy levegőt, bátrak voltak és hoztak egy komoly döntést még Horn Gyula miniszterelnökasége idején, és felére csökkentették a társasági nyereségadót. És mi lett az eredménye? Kétszer annyi bevétel jött az alacsonyabb kulccsal, mint korábban a magasabbal. Vagy hasonlóképpen, nézzék meg, mi történt az evával? Vagy tovább mehetünk és nézzük meg a szomszédos országokat, vagy az európai államokat: igen, azok az országok sikeresek, akik a pénzügyi bajaikat adó- és járulékcsökkentéssel, gazdasági növekedéssel, az embereknek munkát adó politikával próbálták orvosolni. Ez a mi utunk, mi ezen az úton járnánk, nem pedig a mostani kormány által alkalmazott elhibázott, megszorításos gazdaságpolitika útján" - mondta Orbán Viktor.
Persze a mára kialakult pénzügyi válságnak létezhet egy egyszerűbb megoldási módja is, csak a régi történetet kell alkalmazni - fogalmazott. "Ha egyszer Nagyjólét ország miniszterelnöke felhívja az édesanyját, és elmondja neki: kedves édesanyám, megnyertem a választást, megnéztem a kasszát, és a kasszában nincs egyetlen forint sem, most mit tegyek? A mamája azt tanácsolná, tedd vissza, fiam - akkor ezt esetleg megfogadhatná, ez is megoldhatná a gazdasági válságát."
Orbán Viktor rámutatott: a mai állapotot nem egy nemzetközi válság váltotta ki, nem egy természeti katasztrófa okozta, nem is az emberek tehetnek arról, hogy ide jutott az ország az elmúlt négy évben, hanem az MSZP-s és SZDSZ-es kormánypolitika, a kaméleonpolitika az, amely ide juttatta az országot. Mint fogalmazott, a mai helyzetről az elhallgatás, a titkolózás, megtévesztés, a tényeket meghamisító, vagyis kaméleonpolitika tehet, valamint a kaméleonpolitikusok.
Amíg ezt a politikát nem oldjuk meg - mutatott rá -, mindig elő fog állni a régi helyzet, mindig újabb pénzügyi válságok és újabb megszorító csomagok jönnek. Hozzátette: a megszorító csomag azért rossz válasz a mostani állapotra, mert néhány év múlva ugyanoda fogunk jutni, mint ahol most vagyunk, csak a magyar családok még szegényebbek lesznek. "A megszorító csomag olyan, mintha a magyarok a kecskére akarnák bízni a káposztát. Képzeljük el, hogy a kecske bevallja, hogy megette a káposztát. Bevallja azt is, hogy még hitelt is vett fel, sőt, amit lehetett, eladott az egész országból, hogy káposztához juthasson. És most az mondja, higgyétek el, érdemes ránk szavazni, ránk bízni még több káposztát, mert most nem fogjuk megenni. Most majd befektetjük a jövőbe, és most kivételesen nem a sajátunkba, hanem a tiétekbe. Ezt nem hihetjük el" - fogalmazott.
Miért ne költené el újra ésszerűtlenül a kormányzat a rendelkezésére álló forrásokat, amelyeket most vesz ki az emberek zsebéből, miért ne csapná be őket újra és újra, ha nincs, aki ebben megakadályozza - tette fel a kérdést, majd hozzátette: a Gyurcsány-csomagról folyó vita helyett az igazi problémára kell megoldást találni, úgy, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő velünk.
"A már végigjárt utat jól ismerjük - fejtette ki -; jön a megszorító csomag, jönnek a gőgös és arrogáns 'felvilágosult reformerek', akik elmondják, hogy miért van szükségük a pénzünkre, beszedik azt, ami aztán kifolyik a kezeik közül, és kezdődik az osztogatás. Utána pedig jön az újabb megszorítás és kezdődik az egész elölről". Rámutatott: az országnak ehelyett olyan alternatívára van szüksége, ami valóban megoldja ezt a problémát, amely megakadályozza, hogy ez újból és újból megtörténjen.
Ma nem a demokrácia irányítja a kormányt
2002-ig a magyar demokrácia elég erős volt ahhoz, hogy ellenőrizze a mindenkori kormányokat, és megfékezze a túlkapásokat - fejtette ki, majd megjegyezte: 2002 után a kormány elszabadult. Ma nem a demokrácia irányítja a kormányt, hanem a kormány a demokráciát, ezért a Fidesznek az a célja, hogy olyan megoldást találjon, hogy a kormány ne tudja eltitkolni a valóságot, ne hozhasson felelőtlen döntéseket, és ne tudjon kibújni a felelősség alól. Ezért - mint fogalmazott - támogatja Kósa Lajos javaslatát, amely szerint a választások után jöjjön létre egy a megyei jogú városok polgármestereiből, a megyei közgyűlések elnökeiből és a fővárosi főpolgármesterből álló testület, amelyet a kormány elfogad partnerül, és elfogadja azt is, hogy ennek a testületnek két kérdésben vétójoga van. "Vagyis nem fogadhat úgy el és nem terjeszthet be úgy a kormány költségvetést és Nemzetei Fejlesztési Tervet, hogy ettől az önkormányzati vezetőkből álló testülettől nem kapott ahhoz hozzájárulást.
"Ha nem áll föl egy ilyen testület, és ha a kormány nem fogadja ezt el, akkor az önkormányzatok nem fogják tudni megvédeni az embereket a kormány elhibázott politikájától" - emelte ki. Mint fogalmazott, vétójogot kell adni ennek az önkormányzati vezetőkből álló testületnek költségvetési és fejlesztési kérdésekben, ez ellensúlyt hoz létre a kormányzattal szemben, de összefogást is teremt. Ha egy ilyen megegyezés létrejön, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az ország többsége támogatja a költségvetést, gazdaságpolitikát. "Kihúzni a csávából Magyarországot csak olyan programmal lehet, amelyet maguk az emberek is elfogadnak, sőt, támogatnak" - mutatott rá.
Válságban a baloldal, válságban a kormány
A választási vereség utáni három hónapról szólva elmondta, hogy a vereséget elszenvedettek szoktak meggyengülni, ugyanakkor most pont az ellenkezője történt. A jobboldal erősödött meg, és a baloldal történelmi lehetőségéből egy baloldali válság, talán történelmi válság alakult ki alakult ki. Mert - mondta el - a baloldal ma csak olyan kormányt tud adni az országnak, amely nem élvezi a választópolgárok támogatását, és olyan programot, amire senki nem szavazott, amit senki nem kívánt; ez a politikai válság. Szavai szerint ennél mélyebb válságba egy politikai erő nem is juthat.
Hangsúlyozta: a jobboldal erősebbnek bizonyult. A polgári tábor erős, egységes, és megvédi az embereket. A jobboldal egyre erősebb, és ez a folyamat erősödni is fog - fogalmazott, majd hozzátette: "ennek az erőnek a kulcsa az egység, az összefogás, az, hogy hűségesek vagyunk egymáshoz, a programunkhoz, és az eszméinkhez. Ez azonban hatalmas felelősség is, ezért nekünk meg kell őriznünk az egységünket, és tovább kell azt szélesítenünk. A mi feladatunk, hogy megvédjük az embereket, egy új alternatívát mutassuk fel, és életben tartsuk a reményt."
"Innen üzenjük, Szolnokról, Magyarország minden becsapott polgárának, kétségbeesett családjának, hitehagyott honfitársunknak: ne adják föl! Amíg mi itt vagyunk, addig nem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, hogy mi közösen, ha eljön az idő, ne tudnánk újra és újra fölépíteni. Ennek reményében nyitom meg a Fidesz önkormányzati kampányát!" - zárta beszédét a pártelnök.
fidesz.hu