Több mint 200 tálibot öltek meg
Több mint kétszáz tálib halt meg a NATO-erők által szombaton indított dél-afganisztáni offenzíva kezdete óta a harcokban - közölte a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).
Dátum: 2006-09-04 07:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:52.040103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Jelentések szerint több mint 200 tálib fegyveres esett el a Medusa (Medúza) hadművelet szombat hajnali megindítása óta" - áll a vasárnap kiadott ISAF-közleményben. A tájékoztatás szerint ez az adat a Kandahár tartománybeli Pandzsvaji és Zari körzetében - vagyis a harcok térségében - tevékenykedő felderítő alakulatoktól, afgán illetékesektől és helybeliektől beérkezett információkon alapul. Az Afganisztánt korábban irányító fanatikus tálib rezsim további több mint nyolcvan híve fogságba esett, s mintegy 180 ellenálló menekült el a körzetből - közölte az ISAF, hozzáfűzve, hogy polgári áldozatokról nem érkezett hír.
Az afganisztáni nemzetközi biztonsági erőben szolgálatot teljesítő kanadai katonák az afgán hadsereg és rendőrség alakulataival karöltve kezdték meg a tálib ellenállási gócok felszámolását. Az offenzívában mintegy 2 ezer fegyveres mellett harci repülőgépeket, valamint géppuskákkal felszerelt helikoptereket is bevetettek, hogy megszabadítsák a körzetet a tálibok fenyegetésétől és stabilizálják a helyzetet az újjáépítési és fejlesztési programok újraindításának céljából.
MTI - fidesz.hu