A bűnözők pártján
A néppártok az ország egészében gondolkodnak. Más pártok egy szűk csoport érdekeit szolgálják. Jellemzi a pártokat, hogy mely csoportokról van szó. A mai kormánykoalíció első jellemzője az a bejelentés volt, hogy az értékpapírokból származó jövedelem adómentes lesz. A második kedvezményezett csoportra most derült fény: a Medgyessy kormány a bűnözők érdekében cselekszik. A tervezett lényege tíz pontban:
Dátum: 2002-11-12 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:59.641611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1. Eltörlik a bíróknak azt a kötelezettségét, hogy a büntetés kiszabásánál a büntetési tétel középső értékéből induljanak ki. Ez azt jelenti, hogy 2003-tól a kiszabható büntetés minimumából fognak kiindulni.
2. Eddig indokolt esetben a bíró kizárhatta a vádlottat a feltételes szabadlábra bocsátás kedvezményéből. Ha tehát valaki valóban súlyos bűnt követett el, akkor le kellett ülnie a kiszabott büntetést. 2003-tól ez a lehetőség megszűnik.
3. Eddig a törvény korlátot szabott a büntetések enyhítésének. Most megengedik akár a többszörös visszaesők, üzletszerű elkövetők, vagy a bűnszövetségek tagjainak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélését, ahogyan a feltételes szabadságra bocsátást is.
4. Könnyebb lesz büntetés kiszabása helyett próbára bocsátani a bűnözőket a 3 évnél rövidebb szabadságvesztésre ítéltek esetén. Ez főleg a gazdasági bűncselekmények elkövetőit jelenti. (Ezt eddig csak különös méltánylást érdemlő esetben lehetett.)
5. beszámítható lesz a házi őrizet időszaka a szabadságvesztés idejébe. Öt nap házi őrizet kivált egy napi börtönt. (Öt nap a Tasnádi-villában egyenlő lesz egy nap börtönbüntetéssel.)
6. A kormány enyhíti a kábítószerrel való visszaélés miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának körülményeit.
7. Enyhítik a jelentős mennyiségű kábítószer megszerzése és tartása miatt kiszabható büntetés mértékét.
8. Csökken a jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem miatt kiszabható büntetés mértéke.
9. Medgyessyék enyhítik a gyerekgyilkosság miatt kiszabható büntetés mértékét. Az Orbán-kormány életfogytig tartó, letöltendő büntetésre szigorította a mértéket, most majd legfeljebb 15 évet kaphat egy gyerekgyilkos.
10. Az enyhítéseknek a jogerősen még el nem bírált ügyekben visszaható hatályuk van, így a javaslat egyfajta amnesztiaként is felfogható.
Az MSZP választási programjában nem szerepeltek ezek a célok, tehát szavazóik nem tudták, hogy enyhíteni fognak a büntetési tételeken. A kábítószer kérdés nemzetközi vonatkozása az a hír, hogy november 5-én az Egyesült Államok több államában népszavazás volt a marihuána fogyasztását szabályozó törvények enyhítéséről. A tervezetet Nevada, Arizona és Ohio szövetségi állam lakossága leszavazta. A gondolat támogatói - köztük Soros György, John Sperling és Peter Lewis dúsgazdag vállalkozók - a közelmúltban több kezdeményezést indítottak el, a fogyasztók büntethetőségét próbálták szűkíteni. Lehet, hogy nálunk is népszavazást kellene tartani? Mi érdeke fűződött a fenti vállalkozóknak az enyhítéshez? A hír egyébként itthon nem kapott megfelelő nyilvánosságot. Egy hivatkozást azért találtunk: http://www.eszak.hu/em-4/Politik_2.html
Javaslat: Aki nem ért egyet a büntető törvénykönyv fenti enyhítésének tervével, keressen meg egy kormánypárti képviselőt, (írásban, szóban, fogadóórán vagy nyilvános fórumon) és követelje, hogy szavazzon ellene ezeknek a javaslatoknak.
Azok számra, akik maguk el akarnak mélyedni a törvényjavaslatban, két hivatkozást ajánlunk. A T/1218. számú A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról című törvényjavaslat, amelynek előadója Dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter, megtalálható a parlamenti szerveren: http://www.mkogy.hu/irom37/1218/1218.htm Ez a szöveg azonban csak azon jogász-zsenik számára mond sokat, aki fejből tudják a hatályos Btk szövegét. Mivel feltételezhető, hogy nem csak ők olvassák ezt az oldalt, íme egy Btk letölthetőség: http://www.prado.hu/doc/1978_4.doc
Dr. Surján László