Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halálos ítélet árnyékában

Haditörvényszék elé állítaná és halálbüntetést javasolna négy amerikai katonára a vizsgálótiszt, ha bizonyítást nyer, hogy szándékosan öltek meg három iraki foglyot - közölte Paul Bergrin, a gyanúsítottak egyikének ügyvédje vasárnap.


Dátum: 2006-09-04 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:54.315856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


James Daniel alezredes azt követően tett ilyen ajánlást, hogy az ügy kivizsgálásának során súlyosbító körülményeket fedezett fel. A 101. légi szállítású hadosztály négy katonája májusban egy, Szamarra város környékén végrehajtott akcióban ölte meg az iraki foglyokat, állításuk szerint önvédelemből. A vizsgálatot vezető alezredes viszont arra a következtetésre jutott, hogy kitervelték a gyilkosságokat.

Daniel alezredes augusztus 31-i keltezésű jelentése Thomas Turner vezérőrnagynak, a hadosztály parancsnokának az asztalán fekszik. A vezérőrnagynak kell eldöntenie a tízoldalas dokumentum alapján, hogy haditörvényszék elé állíttatja-e a Kuvaitban őrizetben tartott katonákat vagy sem. A döntés egyelőre még nem született meg.

Az Egyesült Államokban igen ritka, hogy halálbüntetést szabjanak ki katonára. Az utolsó ilyen eset 1961-ben fordult elő, amikor szándékos emberölés - egy 11 éves kislány megerőszakolása és meggyilkolása - miatt ítéltek halálra és végeztek ki egy katonát. 1916 óta összesen 135 amerikai katonán hajtottak végre halálos ítéletet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek