Észtország valóban dübörög: 12 százalékos GDP-növekedés
Észtország gazdasága a második negyedévben 12 százalékkal teljesített többet, mint a tavalyi második negyedben, jelentették az észt statisztikai hivatalban hétfőn.
Dátum: 2006-09-04 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:30:57.786226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első negyedévben 11,7 százalékos GDP-növekedést mértek az egy évvel korábbihoz képest. Már az első negyedévben fordult az irányzat: a lakossági fogyasztás, amely 14,3 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első negyedévinél, a tavalyinál jóval többel járult hozzá a gazdasági növekedéshez, ellenben a külkereskedelem hatása éppen ezért is negatívra változott: a kivitel 17,3 százalékkal bővült a tavalyi első negyedhez képest, miközben a behozatal 21,6 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit.
Az észt GDP tavaly, 164,9 milliárd észt korona (2,917 billió forint), 9,8 százalékkal haladta meg a 2004-est. A növekedést főleg a lakossági fogyasztás 8,1 százalékos erősödése és az importnál még gyorsabban bővülő export támogatta. A kivitel 21,3 százalékkal, a behozatal 17,4 százalékkal gyarapodott tavaly.
MTI - fidesz.hu