Az adósság kezelése a legfontosabb feladat Szegeden
Oláh János, a jobboldali pártok közös polgármesterjelöltje aláhúzta: az adósság kezelése és a város gazdaságának fellendítése jelenleg a legfontosabb feladat Szegeden.
Dátum: 2006-09-04 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:03.706697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Botka László polgármester ugyanazt tette Szegeddel, mint Gyurcsány Ferenc az országgal, a miniszterelnök esetében már kiderült az átverés, itt ez most van készülőben" - mondta a Fidesz városi elnöke hétfőn azt követően, hogy bemutatta a párt húsz szegedi önkormányzati képviselőjelöltjét. A politikus hangsúlyozta: a kampány során nem csupán a jelenlegi MSZP-SZDSZ városvezetés kritikáját akarják megfogalmazni, hanem be kívánják mutatni a Fidesz valós igényeken alapuló gazdaságfejlesztési programját is. Szeged adóssága jelenleg 15,5 milliárd forint, ehhez hozzá jön még az önkormányzati cégek összesen 5 milliárd forintnyi hitelállománya és további 5 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás - közölte Oláh János.
Hozzátette: a város hosszúlejáratú hitelállománya 2002-ben 2,8 milliárd forint volt, most majdnem 9 milliárd forint. A város gazdasági fejlődésének a kulcsa a kis- és közepes vállalkozások támogatása, ehhez egymilliárd forintos alapot hoznának létre, melyhez a fedezetet kötvénykibocsátással teremtenék meg - mondta a Fidesz, a KDNP, az MDF és az Együtt Szegedért Egyesület közös polgármesterjelöltje.
MTI - fidesz.hu