Rogán Antal: a szocialisták nincsenek tekintettel Magyarország nemzeti érdekeire
A Fidesz - Magyar Polgári Párt mérhetetlenül képmutatónak és cinikusnak tartja, hogy Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a Die Presse című osztrák lapban szerdán megjelent interjújában félelemről beszél és félelemmel riogat.
Dátum: 2002-02-20 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:12.947478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal, a Fidesz alelnöke szerdai közleményében úgy fogalmaz: álszent dolog ezt egy olyan politikus szájából hallani, akinek pártja a kommunizmus évtizedeihez hasonlóan 2002.januárjában sem riadt vissza attól, hogy templomokba küldött besúgókkal fenyegesse a magyar hívők százezreit.
"Felháborító az is, hogy Medgyessy interjújában megismételte azokat a vádakat, amelyeket Romano Prodihoz kirohanva Brüsszelben hangoztatott" - fűzi hozzá a kormánypárti politikus.
Megjegyzi: ismét külföldön, egy külföldi napilapban. Rogán Antal szerint az Európai Unióval szemben folytatott tárgyalások döntő szakaszába érkezve Medgyessy Péter vádaskodásainak megismétlése azt jelzi, hogy a szocialisták nincsenek tekintettel Magyarország nemzeti érdekeire.
"A szocialisták miniszterelnök-jelöltje a Die Pressének adott interjújával nyilvánvalóvá tette, hogy pártjával együtt felrúgta az uniós csatlakozás ügyében mind ez idáig meglévő nemzeti közmegegyezést" - fogalmaz a Fidesz alelnöke.