A Le Monde a szlovák-magyar viszony megromlásáról írt
A szlovák szélsőjobb a magyar kisebbséget provokálja címmel írt tudósítást a szlovákiai viszonyokról, illetve a budapesti-pozsonyi kapcsolat megromlásáról a párizsi Le Monde hétfői száma.
Dátum: 2006-09-04 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:09.642171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baloldali-liberális lapot Prágából tudósító Martin Plichta írása megállapítja: alig két hónappal a populista baloldal és a szélsőjobboldal között létrejött szlovák kormánykoalíció hatalomra lépése után Pozsony és Budapest között megromlott a viszony, és a hangnem a felek között a kilencvenes évek közepét idézi.
A párizsi lap felidézi a nyitrai magyar diáklány elleni támadás részleteit és visszhangját, s megjegyzi: az eset nagy nyugtalanságot keltett az 5,4 milliós Szlovákia félmilliós magyar kisebbségének körében, és a magyar kormány tiltakozását is kiváltotta. Ismerteti a Le Monde Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elhatárolódásra vonatkozó kérését, amelyet Robert Fico szlovák kormányfőhöz címzett, illetve utóbbi válaszát, miszerint "ilyen esetek bárhol előfordulhatnak a világban", és hogy "a szlovák hatóságokat nem szükséges az idegengyűlölet és az intolerancia ellen kioktatni", idézi továbbá Jan Kubis szlovák külügyminiszter replikáját a Pozsonyt ért vádakra.
"A magyar kisebbség és a pozsonyi kormány, valamint a Szlovákia és Magyarország közti viszony megromlása összefüggésben áll Ján Slota jelenlétével a kormánykoalícióban. Attól tartunk, hogy az elmúlt években megszerzett jogainkat megnyirbálják " - idézte a Le Monde a nyitrai Kovács Tibor szavait s megjegyezte, hogy e véleményt a magyar közösség nagy része vallja.
A Le Monde hangsúlyozza: megalakulásakor Fico kormánya elkötelezte magát a kisebbségek jogainak garantálása mellett az SNS és a Vladimír Meciar vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) kormányzati szerepvállalása ellenére.
"E két, jelenleg kisebbségi párt 1994 és 1998 közötti kormányzása az Európai Unió megvetésének szolgáltatta ki Szlovákiát, amelyet a bővítési tárgyalásokból való kizárás fenyegetett vezetőik nacionalizmusa miatt. Csökkentették a magyar szervezeteknek járó támogatásokat, nem engedélyezték egy magyar nyelvű egyetem megalakulását, amelyet végül 2000-ben alapítottak meg, és olyan közigazgatási és választókerületi határokat léptettek érvénybe, melyek célja a magyarok politikai képviseletének gyengítése volt" - zárta írását a Le Monde.
MTI - fidesz.hu