Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael tíz napon belül kivonul Libanonból?

Az izraeli hadsereg a tervek szerint tíz napon belül befejezi a kivonulást Dél-Libanonból - közölte hétfőn egy izraeli katonai forrás.


Dátum: 2006-09-05 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:12.154994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nevének elhallgatását kérő illető ugyanakkor a teljes kivonulás feltételének nevezte, hogy folytatódjon a libanoni hadsereg bevonulása a kiürített övezetekbe és a nemzetközi ENSZ-erők telepítése az izraeli határ mentén. Az izraeli hadsereg és a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei között 34 napon át tartó harcoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsának az augusztus 14-i határozata véget vetett, de a tűzszünet hatályba lépése után is több ezer izraeli katona maradt Libanonban.

A humanitárius látogatáson Bejrútban tartózkodó Jesse Jackson amerikai lelkipásztor hétfőn közölte: a zsidó állam videofelvétel, fénykép, vagy pedig egy harmadik fél, mint például a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága révén meg kíván bizonyosodni arról, hogy életben van az a két katona, akinek az elfogása a dél-libanoni harcokra vezetett a Hezbollah szervezettel. A tiszteletes hozzátette, hogy egy ilyen lépes a Hezbollah részéről enyhíthetné a feszültséget és hozzájárulhatna a blokád feloldásához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek