Az Orbán Viktornak adott díjjal Magyarországot is kitüntették
Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke kedden este Washingtonban Orbán Viktor nevében átvette a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány Truman-Reagan Szabadság Díját. Az alapítvány kuratóriuma olyan személyiségeknek ítéli oda minden évben a díjat, akik megítélésük szerint sokat tettek a szabadság és a demokrácia előmozdításáért.
Dátum: 2002-11-13 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:01.399864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alapítvány másik két kitüntetettje Joseph Lieberman amerikai demokrata párti szenátor és Philip Crane republikánus képviselő. Az eddigi kitüntetettek között van Elena Bonner, Andrej Szaharov orosz ellenzéki atomtudós özvegye, Vytautas Landsbergis volt litván elnök és Jesse Helms szenátor. Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy Washingtonban emlékhelyet létesítsenek a kommunista diktatúrák áldozatainak.
Németh Zsolt magyar újságíróknak nyilatkozva úgy értékelte, hogy a díjjal a volt magyar miniszterelnököt, s általa Magyarországot tüntették ki, azt az utat, amit az ország megtett a kommunizmustól a demokráciáig és a függetlenségig.
Németh Zsolt kijelentette: ebből is az következik, hogy a folyamatosság kell legyen a meghatározó eleme a magyar-amerikai kapcsolatoknak. Leszögezte: végső soron káros, sőt beteges az elmúlt napokban sokat hallott törekvés, hogy új szakaszt kell nyitni a magyar-amerikai kapcsolatokban. A jelenlegi kormánynak - mondta - azt kívánom, legalább olyan eredményeket tudjon elérni a magyar-amerikai kapcsolatokban, mint amit az elmúlt időszakban a polgári kormány elért.
A Fidesz alelnöke elmondta: Orbán Viktornak és polgári kormányának a tevékenységét az amerikai kormány és a szélesebb közvélemény elismeréssel illeti és nagyra értékeli. A már elért eredményekre kell építeni és nem az elhatárolódás formáit keresni folyamatosan - hangsúlyozta.
Az előző kormány utolsó egy-két évéről a sajtóban és tudományos körökben megfogalmazott kritikákat Németh Zsolt az amerikai véleményszabadságnak tulajdonította, ugyanakkor tagadhatatlannak tartja, hogy a magyar külügyi kormányzat a saját megnyilvánulásaival ezeket elősegíti. Hiszen - tette hozzá - nem véletlenül jelentette fel a közelmúltban Orbán Viktor a honvédelmi minisztert, aki a minap antiszemitizmussal, nacionalizmussal, és megbízhatatlansággal vádolta meg az Orbán-kormányt.
Orbán Viktor távolmaradását Németh Zsolt azzal indokolta, hogy a hónapok óta kitűzött díjátadás és a kormányfői látogatás a véletlen folytán került ilyen szerencsétlen időbeli közelségbe. Példaként megjegyezte: furcsa lenne, ha George Bush elnök hivatalos látogatása után két nappal Bill Clintont Budapesten kitüntetnék.
A politikus elmondta, hogy az alapítvány felfigyelt a budapesti Terror Házára és ebből is inspirációt merítve hasonló múzeum létrehozását tervezi Washingtonban. Magyarországnak érdekében állt volna, hogy egy nagyobb összeggel támogassa az elgondolást, de az ügy nem került olyan szakaszba, hogy bármiféle szerződés szülessen erről. Németh Zsolt üdvözölné, ha az új kormány nyitottan, kedvezően fogadna egy ilyen megkeresést.
MTI - fidesz.hu