Folytatódó Combino-gate
Műszaki hiba miatt hétfő este kivonták a nagykörúti forgalomból a délután meghibásodott Combino villamost - mondta az MTI-nek Schimmer Erzsébet, a BKV Zrt. szóvivője.
Dátum: 2006-09-05 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:14.388705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfő délután mintegy fél órát vesztegelt egy Combino villamos a Moszkva téren. Nem ajtóhiba történt, hanem a számítógép küldött feltehetően téves hibaüzenetet. Úgynevezett "vezérlés és becsuklásvédelmi hiba" lépett fel a szerelvénynél. Ezt azt jelenti, hogy a hat modulból álló "hernyó" egyik csuklószerkezetétől érkezett - feltehetően téves - hibaüzenet. Mindez azonban nem zavarta a forgalmat - mondta a BKV Zrt. szóvivője. Hozzátette: valamennyi villamoson egész nap ott utazik egy-egy szakember a Siemenstől. A meghibásodás miatt több szakember is a helyszínre sietett.
A BKV fődiszpécsere az MTI-vel azt közölte, hogy a meghibásodott szerelvényt a Moszkva téren megjavították, és ezt követően újra forgalomba állt. Ugyanezen a szerelvényen este háromnegyed nyolckor újabb hibát jelzett a számítógépes rendszer - mondta el a távirati irodának a BKV szóvivője, hozzátéve, hogy a villamost kivonták az utasforgalomból. A hiba körülményeit a Siemens szakemberei vizsgálják. A 4-6-os villamos vonalán a hat Combino villamos mellett Ganz-szerelvények is közlekednek.
Az 54 méter hosszú "hernyóvillamosok" augusztus 1-je óta nem közlekedtek teljes üzemidőben a Nagykörúton, miután többször meghibásodtak. Elsősorban az ajtókkal voltak problémák. Ezzel kapcsolatban Dirk Rösler, a Siemens AG közlekedéstechnikai ágazatának projektvezetője az MTI kérdésére korábban a cég sajtótájékoztatóján elismerte: típushibáról van szó. Ezért döntöttek a villamosok visszahívásáról és ellenőrzéséről.
MTI - fidesz.hu