Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány újabb indulatos kirohanása

A kormányfő több mint két héttel ezelőtt egy, a baloldali médiumok vezető újságíróival szervezett találkozón nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel kommentálta a saját, kormánya és az MSZP romló népszerűségi mutatóira vonatkozó kérdést.


Dátum: 2006-09-05 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:14.687901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök szerint ugyanis a szocialisták és a szabad demokraták Budapesten és a nagyvárosokban úgyis nyerni fognak, a megyék pedig, mint mondta, őt nem érdeklik. László Boglár, a kormányfő sajtófőnöke úgy fogalmazott, ez egy baráti informális beszélgetés volt, ezért az itt elhangzottakat nem szeretné kommentálni. Úgy tudjuk, a találkozón a kormányfő nehezményezte, hogy a baloldali média - szerinte - kiállt mögüle. Annak érdekében, hogy még jobban támogassák kormánya politikáját, Gyurcsány azzal igyekezett meggyőzni az orgánumok képviselőit, hogy 1990 óta ő az első olyan miniszterelnök, aki tényleg reformokat szeretne.

Az MSZP vidéki szárnyát nyugtalanítja, hogy elveszíthetik megyei pozícióik jó részét a népszerűtlen intézkedések miatt. Úgy látják, a miniszterelnököt és környezetét ez cseppet sem zavarja. Eközben kiderült: a kormány a támogatások csökkentésével akarja kikényszeríteni a megyék regionális társulását.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek