A kormánypártok mást látnak, mint a médiatestületek
A Fidesz módosító indítvánnyal azt javasolja, hogy az Országgyűlés fogadja el a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának az 1997 és 2002 közötti időszakra vonatkozó valamennyi beszámolóját. A beszámolókhoz kapcsolódó határozati javaslatok részletes vitájában, kedden a parlamentben Homa János fideszes képviselő ismertette az ezt célzó beadványát.
Dátum: 2002-11-13 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:01.694445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határozati javaslatokat előterjesztő kulturális bizottság csak az első, az 1997 áprilistól 1998 márciusig terjedő időszakról szóló beszámolót javasolta elfogadásra, a többit nem.
Homa János elmondta: a tárgyalt ötéves időszakban az Alkotmánybíróság nem találta jogellenesnek a kuratórium működését, ami teljes mértékben megfelelt a médiatörvényben foglaltaknak.
Úgy vélekedett, a rádió ezen időszakban a közszolgálatiság és a kiegyensúlyozottság feltételeinek egyaránt képes volt megfelelni.
Lezsák Sándor (MDF) frakciója nevében támogatásáról biztosította Homa János módosító indítványát.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolóra vonatkozó határozati javaslat részletes vitájában Sági József (Fidesz) - az előterjesztő kulturális bizottsággal ellentétben - elfogadásra javasolta a beszámolót.
Elmondta: az ORTT pontosan teljesítette a médiatörvény szerinti feladatait, és az Európai Bizottság tavalyi országjelentése is kedvezően értékelte a testület szerepét.
- Egyedül az ORTT próbálta megfékezni a televíziókban terjedő brutalitást és erőszakot - emelte ki Sági József.
MTI - fidesz.hu