Terrorellenes letartóztatások Dániában
Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek kilenc embert Dániában - jelentette be kedden a dán nemzetbiztonsági szolgálat.
Dátum: 2006-09-05 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:20.076799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A harminc év alatti gyanúsítottakat egy éjszakai razzia során fogták el Dánia harmadik legnagyobb városa, Odense többnyire bevándorlók lakta, Vollsmose nevű nyugati elővárosában. Mint Lars Findsen, a szolgálat vezetője elmondta, az akciót a gyanúsítottak hosszabb megfigyelése előzte meg, és robbanószer készítéséhez alkalmas anyagok és felszerelés birtoklása miatt vették őrizetbe őket. Letartóztatásuk zökkenőmentesen zajlott, a gyanúsítottak nem tanúsítottak ellenállást.
Findsen arról nem nyilatkozott, hogy milyen célpontok ellen készültek támadást elkövetni a gyanúsítottak. Mint mondta, nehéz megbecsülni, hogy meddig jutottak el az előkészületekben. "A terrorfenyegetettség mai általános szintjét figyelembe véve a Dán Nemzetbiztonsági Szolgálat nem akart felesleges kockázatot vállalni" - jelentette ki. Az akciót a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások nyomán hozott dán terrorizmusellenes törvények alapján hajtották végre. Az előző hónapban öt ember ellen emeltek vádat e törvények alapján.
A titkosszolgálat szerint nincs kapcsolat az Odensében elfogott gyanúsítottak és a németországi vonatok elleni, meghiúsított merényletek között. Német sajtójelentések szerint ugyanis a vonatok ellen tervezett merényletek miatt letartóztatott személyek egyike Odensébe tartott, amikor elfogták. Dániában az elmúlt húsz évben nem történt terrortámadás, a tavaly júliusi londoni robbantások azonban félelmet ébresztettek, hogy a skandináv ország is terrorcselekmények célpontja lehet az Egyesült Államok vezette iraki koalícióban való részvétele miatt.
MTI - fidesz.hu